Mayweather: „Ha háromszáz milliót kapok, akkor beszélhetünk a dologról”

A profi boksz legkiemelkedőbb alakjai közé tartozó Floyd Mayweather Jr. azt mondta, kész megint ringbe szállni az ökölvívás szabályai szerint a ketrecharc egyik klasszisával, 300 millió dollár fejében.

A 43 éves amerikai, aki öt különböző súlycsoportban is világbajnok volt, és 49 meccs után 2015-ben veretlenül vonult vissza, vagy a kategóriájában jelenleg is címvédő orosz Habib Nurmagomedovval, vagy a korábbi világbajnok ír Conor McGregorral küzdene meg a szorítóban – adta hírül a boxingscene.com szakportál, számolt be az MTI.

Mayweather éppen McGregor miatt tért vissza a kötelek közé 2017-ben, és a profi boksz szabályai szerint vívott meccsen a tizedik menetben kihirdetett technikai KO-val nyert az ír harcossal szemben, akkor 150 millió dollárt bezsebelve sikeréért, egyszersmind karrierje ötvenedik győzelmét is begyűjtve.

Most már kevés ennyi pénz, több kell. Ha háromszáz milliót kapok, akkor beszélhetünk a dologról. Az egészségem fontosabb” – nyilatkozta a túlzott anyagiasságáról is elhíresült, a boksszal pedig rendkívül sokat kereső amerikai, aki 2017 óta nem lépett újra szorítóba.

 

fotó: boxingscene.com