Még nem tudni, hol játszik a Veszprém az aréna bővítése alatt – videó

Dr. Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt a klub új igazolásairól, arról, milyen sorozatokban indulhat a csapat, és hogy hol játszhatja a mérkőzéseit amíg bővítik a Veszprém Arénát. Igyekeznek az EHF-fel találni egy olyan megoldást, hogy minél több BL-meccsre még Veszprémben kerüljön sor. A sportvezető csoportja második helyére várja a csapatot a BL-csoportkör végére.

A Sport TV hivatalos honlapjának közlése szerint a Telekom Veszprém a közelmúltban három új igazolást jelentett be. Csík Zoltán, a klub vezetője elmondta, az igazolásokat David Davis kérésének megfelelően hajtották végre, aki kért egy jó kapust. Azonban a nyáron távozó Mikler Roland helyére kettő is érkezik Székely Márton és Vladimir Cupara személyében, ez nem véletlen: „Amikor ugye kiderült, hogy Roli el fog hagyni minket, akkor mindenképpen az volt az első és legfontosabb neki, hogy akkor most egy olyan kapus kell, aki megfelelő szinten a jövőben is fogja tudni támogatni a Telekom Veszprém csapatát. Azért lett két jó kapus, mert terveink szerint azért a jövőben meg fog növekedni a kapusok igénybevétele, és ezért Árpit – mint aranytartalékot – szeretnénk egy kicsikét óvni, és neki a nagyon fontos meccseken kell hozni azt a maximumot, amit tud, és a többiek hozzák azokat a megnövekedett meccsszámokat, amikre mondjuk a jövőben számítunk.”

„Ez egyelőre terv, de nyilvánvalóan egy olyan dolog, ami már tavaly is előjött, a következő szezonban is feltehetően elő fog jönni: ez pedig a SEHA-liga” – nyilatkozta arról, hogyan nőhet a veszprémiek által játszott meccsek száma, és elárulta, mi az oka, hogy a Veszprém újra tervezi az indulást a sorozatban: „Legfőképpen az, hogy azt gondolom, a  SEHA-ligával szakmai együttműködés keretén belül sikerül struktúrát váltani, és a tizenkét csapat egy csoportban való szerepeltetése helyett, a tizenkét csapat két csoportban való szerepeltetése lesz napirenden.  Így az erőviszonyok megváltoznak majd egyik részről, másik részről kevesebb meccset fognak játszani, és ott már egy Final Six, Final4-os megoldásban a döntőnek megadják azt a rangot, ami egy ilyen SEHA-ligának kijár.” A bakonyiaknak minden sorozatban, a BL-ben, a bajnokságban, a kupában és a SEHA-ligában is helyt kell állnia. „Igen, nyilvánvalóan. Az nem mindegy, hogy ezt hogyan teszi. Illetve az, hogy a Veszprém-mezben kifutó csapatot az első csapatnak hívjuk, vagy pedig azoknak a feltörekvő, egyébként nyilvánvalóan Telekom Veszprém csapatát erősítő U20-as fiataloknak, akik megkapják a lehetőséget” – nyilatkozta, de hangsúlyozta, nem biztos még, hogy a SEHA-ligában való indulás ezekkel a feltételekkel fog tudni működni, ez még a jövő kérdése.

A jobbátlövő lengyel Pavel Packowski is Veszprémben folytatja 2019 nyarától. Már a jövőre is gondol a vezetőség: „Ez egy szakmai döntés szintén. Még mielőtt bárki azt gondolná, nem én hozom ezeket a szakmai döntéseket, erre megfelelő stáb van a Telekom Veszprémnél, megfelelő szakemberekel. Mondhatnám csak a két Gulyásunkat, Gulyás István sportigazgatóra és az utánpótlást vezető Gulyás Péterre gondolok, illetve az edzőnek is megvan a saját maga döntési és szervezési jogköre. És abban a szakmai kérdésben, hogy egyébként a jövőre nézve hogyan fog a csapat előre menni, ebben nyilvánvalóan kell egy olyan jobbátlövő, aki Kent Robin Tönnesen mellett fel fog tudni nőni arra a szintre, amit a Veszprém jelent. Abszolút előre gondolkodunk.”

„Fogalmam sincs, hogy hol fogunk játszani. Azért nem, mert ez egy nagyon érdekes időzítési kérdés. Ha abban a szerencsés helyzetben lennénk, hogy az ütemezés az mondjuk december végével kezdődne el, tehát ennek az évnek a december végéről beszélek, és mondjuk az EHF-fel meg tudnánk azt beszélni, hogy a kialakult helyzet miatt hadd játsszuk le az itthoni meccseinket az első körben, akkor csak a következő fél szezont kellene valahova elvinnünk, de nem BL-t, hanem csak gyakorlatilag a magyar bajnokságot, és mások a szempontok és a követelményrendszerek egy BL-pályához és mások egy magyar bajnoksághoz” – árulta el Csík Zoltán arról, milyen terveik vannak a Veszprém Aréna bővítése alatti időszakban. – „Azt gondolom, hogy a szakemberek roppantul rajta vannak azon a dolgon, elfogadva az érvrendszereinket, hogy ezt jól értékeljék, jól megcsinálják és hogyha végül is ez az érvrendszer tud győzedelmeskedni, akkor azt tudjuk mondani a Veszprém szurkolóinak, hogy rettentő sok, majdnem az összes itthoni meccset fogják tudni látni az első etapban, az első részében a Bajnokok Ligája fordulónak, abban az időben pedig a magyar bajnokságot is tudjuk játszani. Amikor pedig elmegyünk, akkor már nem annyira fontos, hogy hol játsszuk a BL-t, és a magyar bajnokságot valahol biztos meg fogjuk tudni oldani, a kisebb súlyú mérkőzéseket talán Veszprémben a régi csarnokban le lehet bonyolítani, a nagyobb súlyú meccsekre pedig azt gondolom, hogy talán bármelyik sportcsarnok szívesen befogadna minket; mondjuk egy Veszprém-Szegedet nem tudom hol fogunk játszani, de nyilvánvalóan nem Veszprémben. Ez sajnos így van.”

A bővítéssel kapcsolatban újabb részleteket tudtunk meg Csík Zoltántól: „8200-8300 főre bővülne a teljes létszáma a csarnoknak. Ez egyébként az a vállalása a magyar szövetségnek, amit a glasgow-i pályázatnál a közös rendezésű Európa-bajnokságra megtett. Azt gondolom, hogy egészen biztosan megtöltik majd. Ismerem a bérletesek várólistáját, és néhányan azt szokták mondani, hogy kihalálásos alapon lehet Veszprémben bérletet kapni, bérletet szerezni. Most itt egy másik lehetőség, közel kétezer plusz főt jelent. Nem egészen háromezer főt, mert a skybox-ok megnövekednének, a VIP terület megnövekedne, és rettentő sok olyan létesítmény is tudna benne helyet kapni, mint például egy múzeum. Erre nagyon vágyunk és vártunk, mert külföldi példák alapján minden szép arénában, sporthall-ban van egy múzeum.”

A klubvezető a BL-csoportkör végére csoportja második helyére várja a csapatot. Az új edző érkezésével szerencsére stílus, gondolkodás és hozzáállásbeli változás történt, ami David Davis munkáját dicséri, mert tudja motiválni a játékosokat, és ez az eredményekben is megmutatkozik, vallja Csík Zoltán.

Csoportjában a 12 pontos Veszprém a negyedik helyen áll a 18 pontos Barcelona, a 13 pontos Vardar és a szintén 12 pontos Rhein-Neckar Löwen mögött, de megelőzve az ugyanúgy 12 ponttal álló Kielcét. A hátralévő négy fordulóban a Barcelona és a Meshkov Breszt a Veszprém Arénába látogat, míg a Vardar és a Kielce ellen idegenben játszanak Nagy Lászlóék.

fotó: Sport TV