Megerősítették a belgrádi birkózó-vb megrendezését

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) hétfőn megerősítette, hogy december 12. és 20. között megrendezik Belgrádban a világbajnokságot.

A sportágban az olimpia évében csak az ötkarikás programban nem szereplő súlycsoportok számára szoktak vb-t tartani, de mivel a tokiói játékokat a koronavírus-járvány miatt jövő nyárra halasztották, az UWW július elején bejelentette, hogy idén megrendezi a teljes vb-t Belgrádban – írta hétfőn este az MTI.

Az UWW hétfői közleménye szerint a nemzeti szövetségek több mint 70 százaléka jelezte, hogy indítja versenyzőit a szerb fővárosban, ezért került sor a végrehajtó bizottság részéről a megerősítésre. A nemzetközi szövetségnél legközelebb november 6-án tárgyalnak az esemény lebonyolításának esetleges változásairól a világjárvány függvényében.

Óvatosan optimisták vagyunk a birkózás decemberi visszatérésével kapcsolatban. A sportolók, az edzők és a közreműködők biztonsága a legfontosabb, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt Belgrádban is biztosítsuk” – mondta Nenad Lalovic, az UWW elnöke.

Az október 19-25-re halasztott szkopjei junior Európa-bajnokságot törölték, miután a nemzeti szövetségek visszajelzései alapján nagyon kevesen indultak volna.