Meglepő brit sikerrel kezdődött a jégkorong-vb

A brit válogatott 3-1-es győzelmet aratott a szlovén együttes felett a budapesti divízió I/A-s jégkorong világbajnokság vasárnapi nyitómérkőzésén a Papp László Budapest Sportarénában.

A harmadik vonalból feljutott britek mezőfölényével és emberelőnyös góljával kezdődött a világbajnokság, a lassan magukra találó, tavaly még a világelitben szereplő, a phjongcshangi téli olimpián kilencedik helyen záró szlovénok az első harmadban egyenlítettek.

A sokáig lassabb iramban csordogáló második játékrészben újra vezetést szereztek a britek, akik egy emberelőny letelte után két másodperccel vették be a szlovén válogatott kapuját.

A záró felvonásban tovább növelte előnyét a szigetországi csapat, majd egy hosszabb technikai szünet következett a harmad felénél az egyik játékvezető sérülése miatt. A kényszerpihenő azonban nem zavarta meg az ekkor már a védekezésre koncentráló briteket, a kapuslehozatallal a hajrában létszámfölényt kialakító szlovénok nem tudtak betalálni. Így rögtön a torna első mérkőzésén meglepetésnek lehetett szemtanúja az 1545 néző.

A magyar válogatott a kazahok ellen kezdi meg szereplését vasárnap.

Az első két helyezett feljut a 16 csapatos elitbe – a jövő évi vb-t Pozsonyban és Kassán rendezik -, az utolsó pedig 2019-ben a divízió I/B-ben szerepel majd.

Eredmény, 1. forduló:
Nagy-Britannia – Szlovénia 3-1 (1-1, 1-0, 1-0)
gólszerzők: O’Connor (7.), Dowd (36.), Perlini (45.), illetve Gregorc (13.)

Később:
Magyarország-Kazahsztán 16.00
Lengyelország-Olaszország 19.30

(MTI)

MTI Fotó: Kovács Tamás