Megvan a 2021-es felnőtt karate Eb új helyszíne

A horvátországi Porecben kerül sor 2021. május 19. és 23. között a jövő évi felnőtt karate Európa-bajnokságra.

A verseny rendezését azután nyerte el déli szomszédunk, hogy az eredetileg Göteborgba tervezett kontinensviadaltól a svéd rendezők novemberben a koronavírus járványhelyzet bizonytalanságai miatt visszaléptek – adta hírül csütörtökön a Magyar Karate Szövetség. Az Eb fontosságát növeli, hogy a tokiói olimpia – ahol a karate történetében először programra került – pontszerző sorozatának egyik állomása lesz, ezért az esemény lebonyolításában társrendezőként vesz részt az Európai Karate Szövetség (EKF).

A Karate Világszövetség (WKF) tájékoztatása szerint a svéd lemondást követően a horvát szövetség mellett Azerbajdzsán, Bulgária, Lengyelország és Spanyolország is jelezte rendezési szándékát.

A WKF arról is beszámolt, hogy az új helyszínnel az Európa-bajnokság földrajzilag a kontinens közepére kerül, könnyebb elérhetőséget biztosítva ezzel az országok többségének, a szervezők pedig rendelkeznek azzal a tapasztalattal, hogy a koronavírus helyzet alatt miként lehet biztonságos körülmények között karate versenyt rendezni.

Az Európa-bajnokság három héttel előzi majd meg a tokiói olimpia utolsó karatés kvótaszerzési lehetőségét, az úgynevezett kvalifikációs tornát, amelyet június 11. és 13. között Párizsban tartanak.

fotó: Nagy Ákos  (jelenleg a magyar karatésok közül Hárspataki Gábor és Tadissi Martial pályázik a legnagyobb eséllyel az olimpiai részvételre)