Megvan az első csapat vb érem nyíltvízi úszásban

A magyar válogatott ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók csapatversenyében a Lupa-tavon zajló világbajnokság vasárnapi nyitónapján.

A Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összeállítású váltó 1:04:43.00 órás eredménnyel végzett a második helyen a németek mögött, az olaszokat célfotóval megelőzve.A magyar együttes ugyanabban az összeállításban vágott neki a 4×1500 méteres viadalnak, mint amivel tavaly ugyanitt az Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, de ebben a felállásban decemberben az Abu-Dzabiban rendezett világkupán ezüstérmet is nyert – számolt be az MTI.

Gellért Gábor szövetségi kapitány már előre jelezte: ahogyan az esélyes csapatok általában teszik, a két lány kezdett, Rohács Réka és Olasz Anna, majd Betlehem Dávid következett, végül Rasovszky Kristóf zárta a sort.

Érdekesen indult a verseny, ugyanis az első kör után az első négy csapatot kizárták, miután a görögök első embere elnézte az egyik fordulót, így levágta a távot, a dél-koreai, a spanyol és a dél-afrikai ellenfele pedig „bedőlt” ennek, így ők is búcsúzni kényszerültek.

(Rohács Réka; fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Rohács a kizárások után a nyolcadik helyen váltott Olasszal, aki a kilencedik helyen váltott Betlehemmel. Az ekkor vezető németek a nemek közti váltás mellett tették le a voksukat, így egy hölgyet, Leoni Becket férfiak vették üldözőbe, köztük a 18 éves Betlehem, aki az első helyre hozta fel a stafétát.

(Betlehem Dávid; fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Az utolsó 1500-ra így nem mindennapi mezőny alakult ki: az öt kilométeren címvédő Rasovszky mellett a németeket az olimpiai bajnok Florian Wellbrock, az olaszokat a medencés versenyeken szombaton még 1500 méter gyorson pályafutása harmadik aranyát minden idők második legjobb idejével megszerző Gregorio Paltrinieri, a franciákat pedig a 2017-es balatonfüredi világbajnokságon öt kilométeren és csapatban is aranyérmes Marc-Antoine Olivier képviselte.

Rasovszky 4.6 másodperc előnnyel ugrott a vízbe, a riválisok azonban 300 méter után már meg is érkeztek mögé. A magyar a két medencés nagymenő szorításában érkezett a hajrához, Wellbrock végül óriásit robbantott és simán győzött, Rasovszky és Paltrinieri viszont gyakorlatilag egyszerre csaptak célba, csak célfotó döntött kettejük között előbbi javára.

(Rasoszky Kristóf; fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Egyértelműen éremért jöttünk a hazai közönség előtt, az elmúlt versenyeinken rendre a dobogón végeztünk, így tudtuk, hogy képesek lehetünk rá most is. Szeretjük egymást, egymásért úszunk

– nyilatkozta az éremátadást követően Olasz Anna.

A 2013 óta minden világversenyen kiváló eredményeket szállító magyar versenyző az MTI-nek beszélt a csapat taktikájáról is:

Ha megnézzük a medencés időinket, nem vagyunk annyira jók, viszont Gellért Gábor kitalált egy olyan taktikát, ami fekszik nekünk. Réka és én is gyengébbek vagyunk medencében, viszont bárkinek a lábvizén elúszunk, és erre próbáltuk helyezni a hangsúlyt. Hiába versenyeztem egy olyan lánnyal, aki medencében 30-40 másodperccel jobb nálam, a lábvizén elvagyok és ha ott nincs leszakadás, akkor a fiúk sebessége ki fog jönni

– tette hozzá.

Rohács arról beszélt, szerencsére az elején nem volt „esélye a rontásra”, ahogy az élen úszóknak, hiszen a taktika része volt, hogy mely nemzetekkel kell együtt mennie.

Betlehem Dávid elmondta, nagyon jó úszás volt, ráadásul egy elképesztően népes mezőnyben sikerült megszerezni az ezüstérmet.

Rasovszky Kristóf jelezte: tudta, hogy rendkívül nehéz dolga lesz, hiszen a medencében világklasszis hosszútáv úszókkal került össze, akik közül az egyiket most meg is tudta verni, de Wellbrock ezúttal jobban hajrázott.

(Rasoszky Kristóf; fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Itt előfordul, hogy beszorítják az embert, ennek az az előnye, hogy a másik kettő hulláma segít a haladásban, másfelől viszont összezárhatnak előtte, és nincs hova menni. Az volt a cél, hogy a forduló előtt Wellbrock mellé kerüljek, ez szerencsére sikerült és a többieknek kellett pár tempóval többet tenniük

– emlékezett vissza Rasovszky arra a mozdulatra, amivel elkerülte az olasz és a német „darálóját.”

A világbajnok magyar úszó megjegyezte, hasonlóan szoros és kemény versenyeket vár a folytatásban, és remélhetőleg azokon is harcban lesz az érmekért.

(fotó: MTI / Szigetváry Zsolt))

Ez a harmadik magyar érem a hazai rendezésű vizes világbajnokságon, mivel Milák Kristóf a Duna Arénában 200 és 100 méter pillangón diadalmaskodott.

Eredmények:

nyíltvízi úszás, csapatverseny (4×1500 m), világbajnok:
Németország (Lea Boy, Klemet Oliver, Leonie Beck, Florian Wellbrock) 1:04:40.5 óra
2. MAGYARORSZÁG (ROHÁCS RÉKA, OLASZ ANNA, BETLEHEM DÁVID, RASOVSZKY KRISTÓF) 1:04:43.00
3. Olaszország (Ginevra Taddeucci, Giulia Gabrieleschi, Domenico Acerenza, Gregorio Paltrinieri) 1:04:43.00

A nyíltvízi úszás további programja:

hétfő:
férfi 5 km (Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid) 9.00
női 5 km (Rohács Réka, Balogh Vivien) 11.00

szerda:
női 10 km (Olasz Anna, Balogh Vivien) 8.00 férfi 10 km 12.00 (Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid) 12.00

csütörtök:
férfi és női 25 km (Gálicz Péter, Kalmár Ákos, Olasz Anna, Rohács Réka) 9.00

 

fotó: MTI/Szigetváry Zsolt