Messi ezredik meccsén győzött, Argentína negyeddöntős a vb-n!

A katari labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében Argentína végtelenül visszafogott teljesítménnyel is 2-1-re verte Ausztráliát és jutott a legjobb nyolc közé. A mérkőzésen az ezredik mérkőzését játszó Lionel Messi is betalált.

Az argentinok fölényében telt az első pár perc, de az ausztrálok nem jöttek zavarba, sőt, okos passzolgatással lassították a játékot. A dél-amerikaiak lendülete lassan alábbhagyott, sokáig nem alakultak ki helyzetek egyik oldalon sem. Aztán az első kaput eltaláló lövésből vezetést szerzett az argentin csapat, Messi labdája talált utat a hálóba a lábak között, a vetődő ausztrál kapus mellett – írta az m4sport.hu.

A második félidő elején védelmi hibát kihasználva növelték előnyüket az argentinok, ketten támadták meg a kapust, amikor nehéz helyzetben hazapasszolták neki a labdát, és a túlerő győzött.

Az ausztráloknál jöttek a cserék – a 71. percben már öt új játékos volt a pályán -, és egy megpattanó lövéssel csakhamar sikerült szépíteniük. Addig is szervezetten játszottak, de támadásban nem mutattak sokat, a gól után nem sokkal viszont akár egyenlíthettek is volna.

A hajrában viszont az argentinoknak minden ellentámadásuk veszélyes volt, három-négy nagy helyzetük kimaradt, a legvégén pedig, a ráadás hetedik percében az ausztrálok előtt adódott egyenlítési lehetőség, de Emiliano Martínez óriási bravúrral hárított.

Az első gólt a hétszeres aranylabdás Lionel Messi szerezte, aki a válogatott és klubszereplést együttvéve az 1000. mérkőzését játszotta felnőtt pályafutása során. A nemzeti együttesben 169. alkalommal lépett pályára – emellett az FC Barcelonában 778, a Paris Saint-Germainben 53 összecsapáson játszott -, és eddig 789 gólt szerzett. A válogatottban kilencszer volt eredményes világbajnokságokon.

A kétszeres vb-győztes argentinok pénteken játszanak a hollandokkal az elődöntőért.

Ausztrália a hatodik vb-jén másodszor szerepelt a legjobb 16 között, de negyeddöntőig még nem jutott.

Katari világbajnokság, Nyolcaddöntő
Argentína-Ausztrália 2-1 (1-0)
Gólok: Messi 35′, Álvarez 57′ ill E. Fernandez (öngól) 77′

I. félidő:
35. perc: jobb oldalról került az ausztrál 16-oson belülre a labda, amely Messinél kötött ki, a hétszeres aranylabdás játékos pedig ballal laposan lőtt a lábak között a kapu jobb oldalába (1-0).

II. félidő:
57. perc: Ryan kidobta a labdát, de pár pillanat múlva visszapasszolták neki, aztán az ausztrál kapust előbb de Paul zavarta meg, majd Álvarez szerelte le, és a kapuba gurított (2-0).

77. perc: rövid felszabadítás után Goodwin lőtt mintegy húsz méterről kapura, a labda Enzo Fernándezen megpattant, ezzel becsapta az argentin kapust – öngól (2-1).

A katari labdarúgó-világbajnokság góllövőlistája:

3 gólos:
Gakpo (Hollandia), Mbappé (Franciaország), Messi (Argentína), Morata (Spanyolország), Rashford (Anglia), Valencia (Ecuador)

2 gólos:
Aboubakar (Kamerun), Sz. al-Davszari (Szaúd-Arábia), Álvarez (Argentína), Cso Kue Szung (Koreai Köztársaság), De Arrascaeta (Uruguay), Doan (Japán), Embolo (Svájc), Fernandes (Portugália), Ferran Torres (Spanyolország), Füllkrug (Németország), Giroud (Franciaország), Havertz (Németország), Kramaric (Horvátország), Kudus (Ghána), A. Mitrovic (Szerbia), Richarlison (Brazília), Saka (Anglia), Taremi (Irán)

1 gólos:
Abuhlal (Marokkó), al-Sehri (Szaúd-Arábia), Asensio (Spanyolország), Aszano (Japán), A. Ayew (Ghána), Bale (Wales), Batshuayi (Belgium), Bellingham (Anglia), Blind (Hollandia), Borges (Costa Rica), Bukari (Ghána), Caicedo (Ecuador), Casemiro (Brazília), Castelletto (Kamerun), Cesmi (Irán), Chávez (Mexikó), Choupo-Moting (Kamerun), Christensen (Dánia), F. de Jong (Hollandia), Davies (Kanada), Depay (Hollandia), Dia (Szenegál), Diédhiou (Szenegál), Dieng (Szenegál), Duke (Ausztrália), Dumfries (Hollandia), En-Neszjiri (Marokkó), Fernandez (Argentína), Foden (Anglia), Freuler (Svájc), Fuller (Costa Rica), Gavi (Spanyolország), Gnabry (Németország), Goodwin (Ausztrália), Grealish (Anglia), Gündogan (Németország), Hazri (Tunézia), Horta (Portugália), Hvang Hi Csan (Koreai Köztársaság), Joao Félix (Portugália), Kim Jung Kvon (Koreai Köztársaság), Klaassen (Hollandia), Koulibaly (Szenegál), Leao (Portugália), Leckie (Ausztrália), Lewandowski (Lengyelország), Livaja (Horvátország), Mac Allister (Argentína), Majer (Horvátország), Martín (Mexikó), S. Milinkovic-Savic (Szerbia), Muntari (Katar), Olmo (Spanyolország), Pavlovic (Szerbia), Pulisic (Egyesült Államok), Rabiot (Franciaország), Rezajan (Irán), Ronaldo (Portugália), Salisu (Ghána), Sarr (Szenegál), Shaqiri (Svájc), Soler (Spanyolország), Sterling (Anglia), Szabiri (Marokkó), Tanaka (Japán), Tejeda (Costa Rica), Vargas (Costa Rica), Vlahovic (Szerbia), Weah (Egyesült Államok), Wright (Egyesült Államok), Zielinski (Lengyelország), Zijecs (Marokkó)

Fotó: twitter.com/FIFAWorldCup