Milák a legjobb, Kenderesi a hatodik idővel döntős 200 méter pillangón

Milák Kristóf parádés teljesítménnyel a legjobb, Kenderesi Tamás nagyszerű hajrával a hatodik idővel jutott döntőbe 200 méter pillangón hétfőn, a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság harmadik versenynapján.

Milák, a szám olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, világcsúcstartója a délelőtti előfutamban tartalékolva is több mint fél másodperccel volt gyorsabb, mint az összesítésben második helyen egyéni csúcsot úszó svájci Noé Ponti. Ezek után az elődöntőben sem volt kérdéses a sikere, ráadásul üzent is riválisoknak, ugyanis az 1:52.39 perces ideje minden idők kilencedik legjobb úszása ebben a számban – számolt be hétfőn este az MTI.

Milák a vegyes zónában elmondta, edzője, Virth Balázs egy „értékelhető úszást” kért tőle az elődöntőben:

Ne fürödve jussak a döntőbe, hanem úgy, ahogy csináltam. Komoly úszás legyen, olyan dinamikával, technikával, ami önbizalmat ad majd a fináléra, hogy ott is jól menjen

– mondta Milák hozzátéve, hogy megnyugtatásra inkább trénerének van szüksége.

A riói olimpián 2016-ban ebben a számban szerzett bronzérmével berobbanó Kenderesi délelőtt inkább magára figyelt, mintsem a véleménye szerint a puskaport kissé korán ellövő vetélytársaira, de az 1:55.01 így is a nyolcadik idő volt.

Kenderesi ezúttal is a frászt hozta a nézőkre, mivel 150 méternél még jó két testhossz volt a hátránya, ekkor azonban elképesztő hajrába kezdett és 29.05 másodperces utolsó ötvennel – Milák hajrája 29.57 volt – a harmadik helyre jött fel. Az 1:54.79 perces eredmény idei legjobbja, amivel hatodikként került a fináléba.

Jó volt ez így, nem? Sikerült azt hoznom, amit elterveztem. Azt továbbra is tartom, hogy az Európa-bajnokságon jobb formában leszek, de most a holnapot szeretném még jobban megcsinálni

– nyilatkozta Kenderesi.

A szám döntőjét kedden 18.54-kor rendezik.

fotó: MTI / Illyés Tibor