Milák Kristóf a második idővel döntős 100 méter pillangón Tokióban

Milák Kristóf könnyedén, a második legjobb idővel jutott a pénteki elődöntőből a szombati fináléba 100 méter pillangón a tokiói olimpián, míg a szám másik magyar indulója, Szabó Szebasztián 14. lett.

A 200 méter olimpiai bajnokánál a 100 méter gyors aranyérmese és ebben a számban nagy esélyesnek kikiáltott Caeleb Dressel bizonyult gyorsabbnak. A BHSE 21 éves úszója 50.31 másodperces olimpia rekorddal megnyerte az első futamot, a másodikban azonban jelentősen faragott az új csúcson a 49.71-gyel célba csapó Dressel – számolt be az MTI.

Utóbbi futamban Szabó hetedikként végzett 51.89-cel.

Jó volt, pedig amikor lejöttem az uszodába, fáradtnak éreztem magam. Most 23.74 másodperccel kezdtem az első ötvenet, ami lassú, a döntőben legalább 23.2 kellene. Ha ez megvan, akkor lesz esélyem, mert senki nem tud olyan második ötvenet, mint én” – mondta az MTI-nek Milák, aki Dressel úszását nem akarta értékelni.

Egyáltalán nem vagyok elégedett. Erre a számra készültünk, ezért döntőt akartam úszni, de nem jött össze. Egyedül a váltóban sikerült jól a 100 gyors. A következő olimpiára csak három évet kell várni, az gyorsan eltelik, szóval folytatjuk a munkát” – értékelt Szabó.

A 100 méter pillangó döntőjét szombaton – közép-európai idő szerint – 3.30-kor rendezik.

 

fotó: MTI/Kovács Tamás