Mind a négy magyar férfi öttusázó bejutott a vasárnapi döntőbe az Eb-n

Mind a négy magyar induló bejutott a vasárnapi férfi döntőbe a minszki öttusa Európa-bajnokságon.

A pénteki selejtezőben két csoportban zajlottak a küzdelmek, mindegyikből az első 12 hely ért automatikusan finálét, további 12 versenyző pedig pontszáma alapján lépett tovább.

A magyarok közül a legjobban az idén sokáig sérült Marosi Ádám kezdett, aki vívásban és úszásban is negyedik volt, így éppen negyedikként vághatott neki a lövészetekkel magszakított 3200 méteres futásnak. Ennek végén az összetömörülő mezőnyben tizennegyedikként ért a célba, így végül pontszámmal került döntőbe.

Ugyanebben a csoportban – a B-ben – Kasza Róbert ezúttal a szokásosnál gyengébben vívott – 12 győzelem, 14 vereség -, de a medencében ő is az élcsoportba tartozott, ennek köszönhetően 12. volt a kombinált verseny előtt. Végül – az Eb eredményközlője szerint három másodperccel Marosi előtt – nyolcadikként futott be.

Az A csoportban szerepeltek a Demeter fivérek. A világkupa-sorozatban remeklő, Los Angelesben győztes, Kecskeméten második Bence pénteken gyengén vívott, kilenc győzelme mellé 16 vereség csúszott be, ami miatt nehéz helyzetbe került. Két szám után 21. volt, de a lövészetes futásban a második legjobb eredményt érte el, ezzel előrelépett a 18. helyre, pontszáma pedig elég volt a folytatáshoz. Öccse, Gergely két pozícióval végzett előtte, így ő is finalista lett.

Az új szabályok szerint már nem kell előzetesen megadni a háromfős csapatok összeállítását, hanem majd a három legjobb eredmény számít a végelszámolásnál.

Az Eb szombaton a nők döntőjével folytatódik, melyben négy magyar versenyző lesz érdekelt.

(MTI)

fotó: pentathlon.hu

Vélemény, hozzászólás?