Minden idők legeredményesebb magyar Világjátékok szereplése

Magyarország a 11. helyen végzett az éremtáblázaton a vasárnap véget ért wroclawi Világjátékokon. Az első helyet Oroszország szerezte meg Németország és Olaszország előtt. A szerzett hat arany-, négy ezüst- és négy bronzérem a multisport-esemény 36 éves történetének legeredményesebb magyar szereplése.

A Nemzeti Versenysport szövetség tájékoztatása szerint magyar szempontból kiemelkedőnek értékelte a lengyelországi Világjátékokat Bóné Zoltán, a Nemzeti Versenysport Szövetség főtitkára. A magyar csapat vezetője kijelentette: az NVESZ vezetése büszke az eredményekre, és örülnek a tapasztalt csapategységnek is.

„Jellemző volt, hogy aki éppen Wroclawban tartózkodott, ha tudott, ott volt a többi magyar érdekeltségű sportág versenyén, és onnan drukkolt az éppen érintett sportolónknak.”

A Nemzeti Versenysport Szövetség kiemelt feladatának tekintette a Világjátékokon való minél sikeresebb szereplés elősegítését, és hatékonyan sikerült felhasználni a 99 millió forintos állami támogatást – hangsúlyozta Bóné Zoltán.

„Az eredmények köteleznek is. Mostantól az a feladat, hogy az egyesült államokbeli Birminghamben négy év múlva sorra kerülő Világjátékokon még több sportágban, még nagyobb csapattal vegyünk részt, és lehetőség szerint teljesítsük túl a mostani szereplést. Emellett nagyon fontos, hogy támogassuk az olimpiai részvételre esélyes sportágainkat, valamint, hogy növeljük a Világjátékokon részt nem vevő sportágaink ismertségét” – nyilatkozta a főtitkár.

A wroclawi eseményen 31 sportágban 112 ország 3500 sportolója vett részt. A magyar csapatot 118-an alkották, köztük 13 sportágban 60 versenyző.

fotó: NVESZ

Vélemény, hozzászólás?