Minimális vereség Montenegró ellen, nehéz helyzetben a magyar válogatott

A Spanyolországtól elszenvedett vereséget követően, szoros és küzdelmes mérkőzésen Montenegró ellen egy gólos vereséget szenvedett a magyar válogatott a Japánban zajló világbajnokság csoportkörének 3. fordulójában.

A Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos honlapjának keddi beszámolója szerint a mieink támadhattak az első gólért, ám kimaradt a ziccer, majd emberhátrányban támadhatott Montenegró, de labdát szereztünk, Lukács pedig hetest harcolt ki, amit Klujber értékesített. Az első tíz percben többször is kerültünk létszámfölénybe, de különösebb előnyre nem tudott szert tenni a magyar csapat. Hátul viszonylag jól működtek a mieink és Bíró is hozzátette a magáét, Lukács pedig nagyon biztosan váltotta gólra a helyzeteit, Schatzl találatával már két góllal is vezettünk (9-7). Hamar elúszott azonban a két gólos előnyünk, Klujber szabálytalankodott és hetest ítéltek, amelyet Rajcsevics a kapuba ejtett. Időt is kért Kim Rasmussen. Még tartott az emberelőnyünk, ám Lukács kihagyta a helyzetet, majd a túloldalon szereztek könnyű gólt (9-9). Montenegró a 24. percben vezetett először, majd Klikovacot küldték ki piros lappal, de ezt is elbírta Montenegró. Bíró hiába mutatott be szép védéseket, többször is eladtuk a labdát, vagy hagytuk ki a helyzeteinket. Az ellenfél sokszor került emberhátrányba, de ennek ellenére is egy gólos előnnyel mehetett a szünetre (12-13).

Nagy tempóban indult a második felvonás is, Faluvégi szerezte az egyenlítő gólt, de két montenegrói hetes következett, így először kerültünk két gólos hátrányba a mérkőzésen, Bulatovics találatával pedig már hárommal is ellépett Montenegró. Nagyon keményen védekezett az ellenfél, míg a mieink nem találták a megoldást sem elöl, sem hátul, így magyar időkérés következett. Kicsit felrázta a magyar szövetségi kapitány a csapatát, előbb Lukács volt eredményes, majd Tóvizi kapott jó labdát és lőtt a jobb alsóba (16-17). Bulatovics vesztett labdát, majd Lukács indult gyorsan, aki továbbra is biztos kézzel lőtte a helyzeteit, így sikerült egyenlíteni, Bíró védése után pedig a vezetésért támadhattunk, Schatzl szerzett szép gólt (18-17). Nem tartott sokáig az örömünk, ismét hátrányba került a magyar együttes, Szabó pedig hetest hibázott, majd Montenegró lőtte be a ziccert (19-20). Többször elpasszoltuk a labdát, így a hajrához érve rendre futottunk az eredmény után, nem találtunk jó lövőhelyzeteket. Kapkodva és bátortalanul játszott az utolsó tíz percben is a magyar válogatott, hiába Bíró védései és a hatékony szélsőjáték, a magyar válogatott egy gólos vereséget szenvedett.

Kim Rasmussen: – Apró dolgokon ment el a mérkőzés, jobbak lehettünk volna, de nagyon büszke vagyok a lányokra. Küzdöttek, mindent megtettek, amit tudtak. Voltak fizikális problémáink a végén, elfáradtunk. Mindent megpróbáltunk és természetesen megnéztük, hogy mi működhet ellenük, de nem sikerült megvalósítani. Próbáltuk levenni a nyomást a csapatról, visszamentünk az alapokhoz, amit gyakoroltunk, de nem azt játszottuk, amit tudunk, amik mi vagyunk. Az egyik legnehezebb csapat ellen játszottunk a csoportunkban, az ilyen ellenfél ellen néha nyersz, néha vesztesz, apróságokon múlt az egész. Most már arra kell fókuszálnunk, hogy Szenegál ellen felkészüljünk, majd Románia ellen nyerjünk. Még egyszer hangsúlyozom, nagyon büszke vagyok a csapatomra, hisz mindent megtettek.

Tomori Zsuzsanna: – Nagyon szoros mérkőzés volt, nem mondanám, hogy nagyon elrontottuk, inkább sok hibát csináltunk. Végig szerettük volna megnyerni a mérkőzést, mindig vissza is jöttünk, mindig meg tudtunk újulni, nem úgy, mint a spanyolok ellen. Egyszerűen a támadásunk nem akar összeállni ezen a világbajnokságon, a védekezésünk úgy gondolom, hogy jó volt. Sajnos féltávról lövöldöztünk, ziccereket hagytunk ki, ami most megbosszulta magát. Úgy érzem, hogy ma jobban lehetünk szomorúak, hiszen meccsben voltunk és mi is megnyerhettük volna egy góllal a mérkőzést. Nagyon sajnálom, hogy a végén nem sikerült fordítanunk. Tovább kell mennünk, van még két mérkőzésünk, nagyon bízom benne, hogy továbbjutunk.

Kovacsics Anikó: – Ugyan volt egy jó lendületünk és sikerült feljönnünk, de mindig volt válasza Montenegrónak. Végig küzdöttünk, de sokat hibáztunk és nem futottunk annyit, amennyit kellett volna. Mindenki nagyon akart, mindenki nagyon ment és ebbe belehibáztunk elég sokat, de szerintem a koncentrációnk ma sokkal jobb volt, mint eddig. Védekezésben voltak jól működő dolgok bőven, támadásban kellett volna még beleadni.

Lukács Viktória: – Sajnos az emberelőnyöket nem úgy fejeztük be, ahogy azt kellett volna, nagyon nehezen jöttek a gólok. Sok helyzetet kihagytunk az elején, de szerencsére a második félidőben úgy éreztem, hogy vissza tudtam jönni a mérkőzésbe és kevesebbet hibáztunk szélről. Mindenféleképpen tovább szeretnénk jutni, itt már nincs más választásunk, mindkét meccset meg kell nyernünk, meg is fogjuk nyerni és megyünk a következő körbe.

Női világbajnokság, C-csoport, 3. forduló:
Magyarország – Montenegró 24-25 (12-13)
Kumamoto, játékvezetők: Garcia, Marin.

MAGYARORSZÁG: Bíró, Faluvégi 2, Háfra 2, Kiss, Klujber 2 (2), Kovács, Kovacsics, Lukács 6, Márton, Schatzl 7, Szabó 2 (2), Tomori 2, Tóth, Tóvizi 1, Triffa, Vámos. Edző: Kim Rasmussen.

MONTENEGRÓ: Batinovic, Brmovic 2, Bulatovic 2, Despotovic 1, Grbic, Jaukovic 4, Klikovac, Mehmedovic 1, Mugosa, Nenezic, Premovic, Radicevic 8 (4), Raicevic 7 (1), Rajcic, Ramusovic, Ujkic. Edző: Johansson Per Anders.

Kiállítások: 4, ill. 14.

Hétméteresek: 6/4, ill. 5/5.

További eredmények:

Spanyolország – Szenegál 29-20 (14-13)
Románia . Kazahsztán 22-20 (14-11)

Eddigi eredmények:
Montenegró-Szenegál 29-25 (14-15)
Magyarország-Kazahsztán 39-15 (22-8)
Románia-Spanyolország 16-31 (9-16)
Kazahsztán-Montenegró 21-30 (11-13)
Szenegál-Románia 24-29 (12-15)
Spanyolország-Magyarország 29-25 (18-13)

A csoport állása:
1. Spanyolország 6 p (+28)
2. Montenegró 6 p (+14)
3. Románia 4 p (-8),
4. Magyarország 2 p (+19),
5. Szenegál 0 p (-18)
6. Kazahsztán 0 p (-33)

Női világbajnokság, 2019. november 30.-december 15., Japán
Csoportbeosztás:
A-csoport (Kumamoto): Kuba, Angola, Szlovénia, Norvégia, Hollandia, Szerbia
B-csoport (Yamaga/Kumamoto): Ausztrália, Brazília, Dél-Korea, Dánia, Franciaország, Németország
C-csoport (Yatsushiro/Kumamoto): Kazahsztán, Szenegál, Spanyolország, Magyarország, Románia, Montenegró
D-csoport (Kumamoto): Kongó, Argentína, Kína, Svédország, Oroszország, Japán

A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe.

A magyar válogatott további csoportmérkőzései (magyar idő szerint):
December 4., szerda: 11:00, Jacusíró: Magyarország-Szenegál (Tv: M4 Sport)
December 6. péntek, 11:00, Jacusíró: Románia-Magyarország (Tv: M4 Sport)

A világbajnokság győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek olimpiai selejtezőt játszhatnak 2020 márciusában.

A középdöntő mérkőzésnapjai a CD-ágon (Kumamoto): december 8., 10., 11.
Elődöntők, az 5. helyért, a 7. helyért (Kumamoto): december 13.
Döntő, a 3. helyért (Kumamoto): december 15.

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó