Móresre tanították Katus Attilát és Keller Józsefet

Egy újabb különleges edzésen van túl a Career Brand Management 15 éves sportolója, Bak-Szabó Norina, akitől ezúttal Katus Attila és Keller József vett leckét az MTK Budapest teniszpályáján, a feneketlen tavi Park Teniszklubban. Nem idegen ez a terület az ifjú hölgytől, hiszen korábban már többek között a Bon-Bon zenekar tagjaival, valamint Johnny K. Palmerrel és Kállay-Saunders Andrással is edzett már együtt.

A személyi edzőként, életmód-tanácsadóként tevékenykedő Katus és a 29-szeres magyar válogatott labdarúgó Keller nem először ragadott ütőt, ám manapság egyikük életében sincs jelen tenisz, ennek ellenére nagy örömmel és lelkesedéssel álltak elébe, hogy a párosban négyszeres magyar bajnok, egyéniben pedig kétszer döntőző tehetségtől tanuljanak – számolt be a teniszezőt képviselő Career Brand Management.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy 15 év alatt hová lehet eljutni a tenisszel, izgalommal tölt el, hogy a sportág egy jeles képviselőjével találkozunk. Magát a teniszt keveset tudom nézni, de alapvetően szeretem a labdajátékokat. A tenisznek megvan a maga technikája, kíváncsi vagyok, hogy egy alkalommal mit tudunk tanulni, előre lépni

– jelentette ki az egyórás teniszlecke előtt az aerobik sportágban világ- és Európa-bajnok Katus Attila.

Keller „Fater” József csatlakozott Katushoz, hiszen, ahogy fogalmazott ő sem gyakran fordul meg teniszpályákon, de imádja ahogy a két vagy négy sportoló ütögeti a labdát.

Ritkán jutok el a teniszpályához, viszont magát a játékot nagyon szeretem nézni, mint bármi más sportágat.”

– fogalmazott Keller, aki 1989-ben az év labdarúgója volt Magyarországon.

– nyilatkozott Keller.

Az egy órás játék végén is hasonló kedéllyel nyilatkoztak a sportemberek.

Nagyon hamar kiderült, ki az úr a háznál, móresre lettünk tanítva – árulta el utóbb Katus. – Nagyon sokat tanultunk ezalatt a közel egy óra alatt. Rájöttem, hogy mennyi mindent lehetne még tanulni. Nézni sokkal egyszerűbb, amikor meg kell valósítani a mozdulatot jön rá az ember, hogy mennyire nem könnyű. Köszönjük a lehetőséget, nagyon nagy élmény volt

– tette hozzá.

Nagyon jól éreztem magam, a végére valamennyit fejlődtünk annak köszönhetően, hogy Norina megmutatta, hogyan üssük a fonákot, az egyenest, illetve a szervát. Bár nem voltunk annyira ügyesek, humorral próbáltuk kompenzálni a hiányosságainkat

– tette hozzá a Ferencváros örökös bajnoka.

 

fotó: Career Brand Management