Most vagy legközelebb 2019-ben

A Traubisoda Hajdú-Bihar Megyei Strandröplabda Bajnokság soros fordulóját most hétvégén, augusztus 5-én és 6-án rendezik Debrecenben, az Aquaticum Strandfürdőben. Mivel a fürdő felújítására hamarosan sor kerül, ezért az átadásig, várhatóan 2019-ig most utoljára van lehetőség strandröplabda versenyen játszani a Nagyerdei Strandfürdőben.

A szervezők tájékoztatása szerint a szokásoknak megfelelően szombaton a női és a férfi, míg vasárnap a vegyes párosok játszanak majd. A díjazás most is rokonszenves lehet a résztvevők számára, hiszen felsorolni is nehéz az ajándékok számát.

Az előkelő helyeken végzők fordulónként és az összesítést követően is értékes ajándékokat vehetnek át a Ráthonyi Kft., mint főtámogató és a Hajdú-bihari Napló, mint fő média-támogató jóvoltából.

A mostani fordulóban is minden résztvevő traubisodát kap ajándékba, ezen kívül igen változatos lesz a megnyerhető díjak, ajándékok sora:

  • A győztes párosok tagjainak minden kategóriában 3 fő részére az Andromeda Travel Kft. díjmentes szállást biztosít Görögországban, a tengerparton, Makrygialos üdülőhelyen 7 éjszakára.
  • Az első három helyezettek érem és oklevél díjazásban részesülnek.
  • Az első helyezett csapatok mindkét tagja külön-külön kupát nyer.
  • A Hajdú-bihari Napló emblémázott ajándéktárgyait is megnyerik a győztesek.
  • A Strandfürdő is apró ajándékokkal teszi változatosabbá a díjátadást.

Az összesített versenyek (női, férfi, vegyes) egyéni győztesei ezúttal az érmeken, kupákon kívül pénzdíjat és az első három helyezettek nagyobb mennyiségű traubisodát nyernek.

Játéktudástól függetlenül mindenkit szeretettel várnak a szervezők. Az előző fordulókhoz hasonlóan most is két kategóriában is nevezhetnek a párosok. Az „A”-ban a versenyengedéllyel rendelkezők, a „B”-ben akiknek nincs ilyen. Az érmeket és kupákat is mindkét kategóriában kiosztják. Előzetes regisztrációt is szívesen fogadnak az eotvosvolley@externet.hu e-mail címen, de hétvégén 8 és 9 óra között a strand Klinika felőli főbejáratánál is lehet nevezni. Több információ: +36-30/9658-158

Az eredmények, képek és a versennyel kapcsolatos más érdekességek megtalálhatók a Szövetség honlapján (http://hajduvolley.fw.hu ) és a Facebookon ( https://www.facebook.com/hbmstrandroplabda ).

Vélemény, hozzászólás?