Mozdulj! Balatonkerülő Tandemtúra látássérültekkel

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület immár 8. alkalommal, mintegy 70 fővel – látássérültekkel és segítőikkel – vág neki a 220 km-es Balaton körnek.

A szervezők tájékoztatása szerint az egyesület 2011-ben szervezte meg első tandemes kerékpártúráját látássérültek részére a Balaton körül. Tette ezt azzal a céllal, hogy a vak emberek számára egy felejthetetlen élményt és sport teljesítményt szerezhessen.

Mára ez az esemény egy igazi esélyegyenlőségi mozgalommá vált, hiszen ez a kezdeményezés nem csak sportértéket hordoz magában, hanem figyelemfelkeltő kampány is lett évről évre. Ebben az évben 8. alkalommal augusztus 15-20. között kerül megrendezésre az a kerékpáros esemény, ahol a résztvevők 24 tandemkerékpárral, szólóbringákkal kerülik meg a Balatont közel 70 fővel. Útjuk során emlékfát ültetnek, megismertetik látássérült barátaikat a táj szépségeivel, történelmi emlékeivel, művészeti bemutatót tartanak a Balatonalmádi Borfesztivál színpadán, polgármesteri hivatalok és a környéki civil szervezetek képviselőivel találkoznak, így teljesítve azt a célkitűzést, hogy terjesszék minél szélesebb körben az esélyegyenlőség megteremtésének fontosságát.

Idén egy különleges eseményt is szerveznek a túra során: augusztus 19-én, 14.30-tól Fonyódon, a környékbeli bringásokat egy flash mobra is invitálja az egyesület, amikor egy hosszú élő bicikliláncot alkotva erősítenék kezdeményezésük fontosságát. Erre a programra lehet jönni kerékpárokkal, kerekesszékkel, és egyéb motor mentes kereken guruló járgányokkal.

Az idei túra fővédnökei: Gajdos Tamás műsorvezető és Csuri Ferenc paralimpikon úszó. A túra örökös tiszteletbeli fővédnöke: Horváth Lajos Laller, Dakar motorversenyző.

Íme a felhívás:

  1. AUGUSZTUS 14. ÉS 19. KÖZÖTT LÉGY BÁRHOL A VILÁGBAN CSATLAKOZZ VIRTUÁLISAN TANDEMTÚRÁNKHOZ!

Használj bármilyen, emberi erővel hajtott közlekedési eszközt (bringa, handbike, kerekesszék, roller, görkori…), csatlakozz Facebookon az eseményünkhöz és gyűjtsd velünk a kilométereket! A tekerések vagy gurulások alkalmával készíts egy képet magadról úgy, hogy látszódjon az eszköz is, amivel mész, és pár szó valamint a megtett kilométer kíséretében töltsd fel ehhez a poszthoz hozzászólásként. Ha van valamilyen GPS rögzítő kütyüd, appod, akkor a mért táv linkjét is becsatolhatod, de ez nem kötelező!

  1. augusztus 19-én, Fonyódon, a rekordkísérletünk helyszínén élőben fogunk bejelentkezni és megtudhatjátok, hány kilométert gyűjtöttünk össze közösen, az esélyegyenlőség jegyében!

A km gyűjtők között 3 ajándékcsomagot sorsolunk ki 2018. augusztus 22-én.

FONTOS, HOGY CSAK AZ AUGUSZTUS 14-19. KÖZÖTT GURULÓK KILOMÉTEREIT TUDJUK FIGYELEMBE VENNI, ÉS A SORSOLÁSON IS CSAK ŐK INDULHATNAK!

A várható program:

0.nap: 2018. augusztus 15. szerda, délután:

– Találkozó: Siófok, Sóstó

– Megnyitó műsor, emlékfa ültetése, találkozás az Önkormányzat képviselőivel

– Ihász László motoros barátainak segítségével a motorok kipróbálása

– Ismerkedési est, süti verseny, éjszakai Holdfürdő

  1. nap: 2018. augusztus 16. csütörtök:

– Tervezett napi táv: 32 km – útvonal: Sóstó-Balatonalmádi-Káptalanfüred

– Balatonvilágos: találkozás az Önkormányzat – és a helyi Civil Szervezetek képviselőivel

– Balatonalmádi: „Kézfogás” Európa Szoborpark meglátogatása a Szent Erzsébet ligetben. Lássunk másképp mi is, látássérült társaink segítségével!

– Balatonalmádi: részvétel a borfesztivál programjában, művész barátaink fellépése a színpadon

– Veszprém: közös program a Közös Mosoly Alapítvány tagjaival

  1. nap: 2018. augusztus 17. péntek:

– Tervezett napi táv: 37 km – útvonal: Káptalanfüred-Balatonfüred-Tihany-Balatonakali-Zánka

– Balatonfüred: flash mob a mólónál

– Balatonfüred: részvétel a borfesztivál kavalkádjában, fröccsözés

-Tihany: fürdés a Balatonban

-Tihany: Atyai áldás a túrára és a túra résztvevőire, a Tihanyi Apátságban

-Tihany: Legendás Ház: levendulás sör vagy levendula szörp kóstolása

– Zánka: éjszakai kalandtúra. Jelszó: Úttörőnek lenni jó!

  1. nap: 2018. augusztus 18. szombat:

– Tervezett napi táv: 49 km – útvonal: Zánka-Révfülöp-Badacsony-Balatongyörök-Keszthely

– Badacsonyörs: Varga Pincészet

– Badacsonytomaj: Szent István király kápolna meglátogatása

– Badacsony: Egry József Emlékmúzeum meglátogatása

– Balatongyörök: Játék a Hétcsoda Élménytábor lakóival

– Keszthely: Találkozás a Zala megyei látássérült barátainkkal, közös játékok

  1. nap: 2018. augusztus 19. vasárnap:

– Tervezett napi táv: 32km – útvonal: Keszthely-Balatonmáriafürdő-Balatonfenyves-Bélatelep

– Fonyód: kerékpáros találkozó, a leghosszabb élő biciklilánc megalkotására

– Fonyód: a 2 éve elültetett emlékfánál emlékszalag elhelyezése, találkozás az Önkormányzat- és a helyi Civil Szervezetek képviselőivel

– Fonyód: élményhajózás naplementében a Balatonon

  1. nap: 2018. augusztus 20. hétfő:

– Tervezett napi táv: 55 km – útvonal: Bélatelep-Fonyód-Balatonlelle-Balatonszemes-Sóstó

– Fonyód: sárkányhajózás

– Jó idő esetén fürdés a Balatonban

– Balatonszemes: közös ebéd, hazautazás a délutáni órákban