MTK Budapest fölény az ob-n

A felnőtteknél és a junioroknál egyaránt az MTK-Budapest versenyzői bizonyultak a legjobbnak a ritmikus gimnasztikázók országos bajnokságán, amelyet Törökbálinton rendeztek meg.

A hazai szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint az olimpiai kvótára is esélyes Pigniczki Fanni öt aranyérmet gyűjtött be. A viadalt a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség Technikai Bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezték. Tartóczki Zsuzsa, az MRGSZ főtitkára kiemelte: az ob-n a teljes hazai élmezőny felsorakozott, amely így lehetőséget biztosított a junior válogatottak és Pigniczki Fanni számára is arra, hogy a megmérettetést beépítsék a felkészülésbe, az év végi kvalifikációs versenyekre. Ezek megrendezéséről, illetve annak módjáról szeptember 28-án, hétfőn dönt az Európai Torna Szövetség (UEG).

Pigniczki Fanni, MTK Budapest: Nagyon jó volt versenyezni közel egy év kihagyás után. Összességében jól éreztem magam, voltak ugyan kisebb hibák, de ezek egyike sem olyan, amelyeket ne lehetne javítani. Izgulni nem izgultam, de kicsit szokatlan volt újra a szerekkel versenyezni.

Tartóczki Zsuzsanna, főtitkár, MRGSZ: A versenyt a Technikai Bizottság döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezték. Az ob jól sikerült, szép gyakorlatok voltak, de érezhető a verseny hiánya. A viadal lehetőséget adott, többek között Pigniczki Fanni számára, hogy megmutassa új, erősebb gyakorlatait, új ruháját. Az idei év versenyeiről hétfőn döntenek majd, bízunk benne, hogy Fanni nemzetközi szinten is megmutathatja magát.

Ritmikus gimnasztika, Országos bajnokság, Felnőtt, egyéni összetett végeredmény:
1. Pigniczki Fanni, MTK Budapest – 90.000 pont
2. Juhász Anna, MTK Budapest – 81,750
3. Wiesner Hanna, MTK Budapest – 72,975

Ritmikus gimnasztika, Országos bajnokság, karika:
1. Pigniczki Fanni, MTK Budapest – 22.050
2. Juhász Anna, MTK Budapest – 21,650
3. Wiesner Hanna, MTK Budapest – 18,200

Ritmikus gimnasztika, Országos bajnokság, Felnőtt, labda:
1. Pigniczki Fanni, MTK Budapest – 22.900
2. Juhász Anna, MTK Budapest – 22,150
3. Wiesner Hanna, MTK Budapest – 18,525

Ritmikus gimnasztika, Országos bajnokság, buzogány:
1. Pigniczki Fanni, MTK Budapest – 22.900
2. Juhász Emma, MTK Budapest – 20,800
3. Juhász Anna, MTK Budapest – 20,550

Ritmikus gimnasztika, Országos bajnokság, Felnőtt, szalag:
1. Pigniczki Fanni, MTK Budapest – 22.150
2. Juhász Anna, MTK Budapest – 17,400
3. Wiesner Hanna, MTK Budapest – 16,100