Múltidézés és születésnapi köszöntések

Végre! Végre! A Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület tagjai, szűkebb létszámban ugyan, de újra személyesen is találkozhattak, természetesen a pandémia okozta szabályok betartásával.

Csütörtök délután a megszokott belvárosi klubhelyiségben került sor az összejövetelre. A dátum kiválasztása sem véletlenül történt. Május 6-án lett volna 77 éves az Egyesület névadója, Nagy Béla, akinek a sírját néhányan megkoszorúzták a délelőtt folyamán.

Rengeteget tett a Fradiért, 15 év távlatából is emlékezünk rá, azon kevés személyek egyike volt, akiről soha egyetlen rossz megjegyzés, mondat nem hangzott el.” – zárta mondandóját Takács Tibor elnök az üdvözlő beszédében.

(fotó: fradi.hu)

Ez az összejövetel a hagyományőrzés és az ünneplés egyvelege volt, a múlt és a jelen keveredett. Az elnök úr beszédében a Magyar Sport Napjáról is megemlékezett.
(A Magyar Athletikai Club 1875-ben ezen a napon rendezte a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten. Ennek emlékére a kormány 2000-ben május 6-át a Magyar Sport Napjának nyilvánította – szerkesztői megjegyzés)

Természetesen gratuláltak az FTC labdarúgó szakosztályának is a 122 év alatt megszerzett 32. bajnoki címhez, amelynek szombaton lesz a díjátadása. Néhányan már ekkor koccintani szerettek volna a torkuk kiszáradására hivatkozva, de addig még néhány emlék plakett átadására is sor került és köszöntötték az idei év eddigi kerek születésnaposait, akik mindannyian a képeken látható „kis bőrönddel” távozhattak. Azt hiszem mindenki sejtheti, hogy mit tartalmazott …

Az Egyesület az elnökség tiszteletbeli tagjának választotta Dr. Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét, akinek ebben a körben inkább a sporthoz fűződő viszonyát lehetne kiemelni. Többek között ő az Aranycsapat Emlékév Testület elnöke.

Következett a születésnaposok köszöntése, négyen is valamilyen kerek évfordulót értek el az év eddigi hónapjaiban. A sor Dr. Turai Gáborral (70 éves) kezdődött, aki egyedüliként „kilógott” a sorból, hiszen egyedüliként ő nem a góljaival és futball tudásával segítette a Fradit, hanem ügyvédként vett részt a klub elnökségében és az adminisztrációban tevékenykedett.

Ezután sorba jöttek a korábbi labdarúgók. Galambos Antal, az egykori középpályás már a 80. születésnapját ünnepelte idén, Németh Miklós kissé lemaradva 75-nél jár, és még nála is fiatalabb néhány nappal Kaszás Pál (75 éves). Már nagyon érett a koccintás, de hátra volt még egy nagyon szép és megható gesztus.

Fradisták vagyunk, de senki nem az ellenségünk.” – mondta Takács Tibor, egyben a rendezvény házigazdája is, és máris előkapta a telefonját. A kihangosított beszélgetés másik résztvevője a Vasas egykori labdarúgója, aki szintén aznap ünnepelte a sokadik születésnapját, egészen pontosan a 94.-et. Néhány futball történész, Nagy Béla utódok, talán már kitalálták, hogy Raduly József volt a vonal túlsó végén. Rudas Ferenc (meghalt: 2016.02.11.) és Rákóczi László (meghalt: 2016.11.01.) után a legidősebb válogatott labdarúgó.

Józsi Bácsi – azt kívánjuk, hogy még legalább 10 évig senki ne vegye el Tőled ezt a címet! A beszélgetésből kiragadnék két mondatot: Az egyik Kaszás Pál jó tanácsa Józsi bácsinak: „Ne vezessél nagyon gyorsan !” A másik mondat: „Ezek az öregek olyan rendesek !” – mondta ezt a többiekre a 94 éves Józsi bácsi.

Ezután már tényleg jöhetett a koccintás néhány falat kíséretében. Előkerültek a régi történetek, emlékek, természetesen majdnem minden a Fradiról szólt egy kivételével. Kiderült , hogy Németh Miklós „Miki” és Takács Tibor „Taki” padtársak voltak. „Miki” önzetlenségének hála „Taki” gólkirály lett az iskolai bajnokságban. Csak annyi dolga volt, hogy miután „Miki” mindenkit kicselezett és előkészítette a lehetőséget, „Taki” odaérjen és üres kapuba bepasszolja a lasztit.

Nagyon kellemes délután volt.

 

fotók: Róth Tamás