Muszukajev Iszmail ezüstérmet szerzett a belgrádi világkupán!

Egyetlen magyar érdekeltségű mérkőzés maradt a Belgrádban zajló egyéni világkupa pénteki zárónapjára, öt szabadfogású súlycsoport vigaszági és éremcsatáira, de az a legértékesebből.

A magyar szövetség pénteki beszámolója szerint csütörtökön ugyanis Muszukajev Iszmail remekbe szabott győzelmekkel – többek között a háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes azeri klasszist, Hadzsi Alijevet is felülmúlva – bejutott a 65 kilósok döntőjébe. Itt tavalyi vb-3., s ezzel tokiói olimpiai kvótát szerző, orosz (egészen pontosan kabard) származású, honosított versenyzőnk a kadet, junior és U23-as Eb-győztes örmény Vazgen Tevanjan ellen szállt harcba. Félidőben a rivális vezetett 1-0-ra, egy perccel a vége előtt viszont már Muszukajev 1-1-gyel, későbbi ponttal, ám elég volt egy pillanatnyi kihagyása, Tevanjan mögé ment, majd háromszor megpörgette, s ezzel 9-1-re nyert.

A tanulság, hogy kiválóságunk állásból a világ egyik legjobbja, lenti helyzetből viszont még van hova fejlődnie támadásban és védekezésben egyaránt. Ettől még a most szerzett vk-ezüstérme igazán elismerésre méltó.

A magyar válogatott a belgrádi világkupát (s egyben 2020-at) összesen egy arany- és négy ezüstéremmel, valamint két ötödik hellyel zárt.

A 2021-es versenynaptár esetleges módosításáról, pontosításáról – benne például a márciusra Budapestre tervezett európai olimpiai kvalifikációs viadallal – várhatóan jövő héten dönt a nemzetközi szövetség (UWW) legfőbb testülete, a büró.

Fotó: MBSZ/Martin Gábor