Nagyobb az öröm, mint a bosszúság

Varga Lőrinc szerint nem vitás, hogy a versenybírók hibáztak

Szándékosságot nem feltételez, afelől viszont nincs kétsége Varga Lőrinc atlétaedzőnek, hogy a müncheni Európa-bajnokság döntőjében a térmérő versenybírók pontatlanul jelölték meg azt a helyet, ahol a cseh Barbora Spotakova gerelye földet ért. Véleménye szerint ez is közrejátszott abban, hogy a 41 esztendős kétszeres olimpiai- és háromszoros világbajnoknő a hajrában megelőzte Szilágyi Rékát. Ugyanakkor az is a lelátóról „kiszúrható” elméréssel magyarázható, hogy a visszavonulását tervező Spotakovánál 15 évvel fiatalabb magyar atlétanő nem állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A debreceni atlétikai műhely kellemes meglepetést okozó képviselője egy órán keresztül a második helyen állt, két ellenfele, a szerb Adriana Világos és a cseh vetélytársa az utolsó sorozatban előzte meg. Előbbi 56, utóbbi 11 centiméterrel – írta az SzPress Hírszolgálat.

Hiába volt az óvás

A kellemetlen fordulat után is jóval nagyobb az öröm bennünk, mint a bosszúság, nagyra értékeljük a negyedik helyet, sőt inkább szupernek, így nem is azon kesergünk, hogy jaj, csak ez jött össze. Nem vitatom, hogy Spotakova dobása érvényes volt-e, a térmérők bizonytalankodása viszont nem csak nekünk tűnt fel. Hiába volt az óvás, a sorrenden nem változtattak. Nem sokáig lógattuk az orrunkat, a csalódást kisvártatva a boldogság váltotta fel, mert amiért jöttünk, teljesült, sőt, a közös célunkat Réka az eredményével és a helyezésével is túlteljesítette. A legjobb 12-be jutás ugyan a vártnál nehezebben sikerült, a döntőben viszont látszott, hogy Réka örömét leli a csatározásban, de az is, hogy a formaidőzítés jól sikerült. Idei legjobb dobásával lett negyedik, aminek köszönhetően mostantól a nemzetközi versenyek szervezőinek a meghívására is számíthat

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a 35 esztendős Varga Lőrinc, aki 2014-ben kezdett el foglalkozni Réka felkészítésével, de a közös munkájuk mostanáig nem volt folyamatos.

Celjei kitérő

Több oka is volt annak, hogy 2018 szeptemberében átmenetileg elváltak az útjaink. Réka úgy gondolta, hogy környezetváltozásra van szüksége, ki akart kerülni a számára nem mindig elfogadható közegből, de idegen nyelvtudását is fejleszteni kívánta, amikor a szlovéniai Celjébe költözött. A 2016-ban Rioban olimpiai aranyérmet nyert Sara Kolak edzője, Andrej Hajnsek vette át a felkészítését, akivel nem tartottam a kapcsolatot. Büszke vagyok arra, és ezt hangoztatni is szoktam, hogy Réka tavaly márciusban visszatért Magyarországra, újra velem kezdett dolgozni, így a tokiói olimpián is a közös munkánk eredményeként vehetett részt.”

Szilágyi Réka a női gerelyhajítás hatszoros magyar bajnoka, ebből zsinórban négyszer volt aranyérmes 2019 és 2022 között. Hét évvel ezelőtt az ifjúsági világbajnokságon már a negyedik helyen végzett, felnőtt világversenyen viszont csak most, a müncheni Európa-bajnokságon sikerült beverekednie magát az első nyolc közé. Kis szerencsével tehát ezüstérmes is lehetett volna, de Varga Lőrinc inkább már előre tekint és a jövő feladataival foglalkozik.

Tízes skálán még csak hatos

A magyar gerelyhajítás tekintélyét bizonyítja, hogy Réka nem ragadt Szlovéniában, és nem ott kezdte felépíteni a jövőjét. Még másfél éve sincs annak, hogy újra itt van közöttönk, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola színeiben versenyez, de idő kellett ahhoz, hogy az edzőváltás, vagy inkább visszaváltás után hozzáidomuljon a környezetéhez.  Erős elhatározással és nagy tervekkel készülünk a jövő évi budapesti világbajnokságra, már ismerjük is a húzós nevezési szinteket, így azt is tudjuk, hogy akkor mehetünk biztosra, ha sikerül megdobnia a 63.80-at, amitől az egyéni csúcsa nincs messzire. Biztos vagyok abban, hogy szintesként, vagy a világranglistán a legrosszabb esetben is az első 25 közé kerülve biztosítja a helyét a világbajnokság mezőnyében, azt viszont csak csendben teszem hozzá, hogy pályafutása során, talán már a közeljövőben 65 méteres teljesítményre is képes lehet. Azzal pedig már a legnagyobb világversenyeken is lehet valamit kezdeni, nem is akármilyen helyezésre pályázva

– mondta befejezésül Varga Lőrinc, aki nem titkolja, hogy Szilágyi Réka gerelyhajító technikája tízes skálán egyelőre csak hatos osztályzatot érdemel, amiből az következik, hogy a tökéletesítés a legfontosabb feladatuk, amelynek megoldása méteres javulást eredményezhet.

 

 

Szalay Péter (SzPress Hírszolgálat)

 

Fotó: Zsigmond László atletika.hu