Négy győri játékos az év csapatában

A címvédő Győri Audi ETO KC négy játékosa került be a női kézilabda Bajnokok Ligája év csapatába, melynek tíz tagja közül nyolc érintett a hét végi, budapesti négyes döntőben.

A sorozat honlapjának pénteki közlése szerint a tíz kategória hat-hat jelöltjére mintegy 170 ezren szavaztak interneten, és csak egy játékosnak, a győriek norvég légiósának, Stine Oftedalnak sikerült begyűjtenie a voksok több mint 50 százalékát.

Négy játékos az előző BL-szezonban is ott volt a legjobbak között, ketten visszatérők, míg négyen először kaptak helyet az álomcsapatban. Oftedal mellett a győrieket képviseli még a brazil Eduarda Amorim, a francia Amandine Leynaud, valamint Lukács Viktória.

A szintén elődöntős csapatok közül a norvég Vipers Kristiansand három, a francia Brest Bretagne egy kategóriában vitte el a pálmát.

Az év csapatában két olyan játékos szerepel, akinek az együttese nem lehet ott a final fourban: Cristina Neagu (CSM Bucuresti) és Majda Mehmedovic (Buducnost Podgorica).

A Győr-Brest BL-elődöntő szombaton 15.15-kor kezdődik, utána 18 órától az újonc orosz bajnok CSZKA Moszkva és a 2018/19-es idényben bronzérmes, norvég bajnok Vipers Kristiansand találkozik egymással. A helyosztókat vasárnap 15.15-től és 18 órától rendezik.

A női kézi BL 2020/21-es év csapata:
kapus: Amandine Leynaud (Győri Audi ETO KC)
balszélső: Lukács Viktória (Győr)
balátlövő: Nora Mörk (Vipers Kristiansand)
irányító: Stine Oftedal (Győr)
beálló: Pauletta Foppa (Brest Bretagne)
jobbátlövő: Cristina Neagu (CSM Bucuresti)
jobbszélső: Majda Mehmedovic (Buducnost Podgorica)
védő: Eduarda Amorim (Győr)
fiatal játékos: Henny Reistad (Vipers)
edző: Ole Gustav Gjekstad (Vipers)