Negyvenhét szívinfarktus a kispadon

A témából adódóan jó hangulatú sajtótájékoztató, majd sajtónyilvános edzés zajlott péntek délelőtt az Ormai-csarnokban. A főszereplők az olimpiai részvételt a múlt héten Gondomarban kiharcoló női válogatott tagjai és edzői voltak.

A portugáliai csapatselejtezőt magyar szempontból alapvetően határozta meg, hogy a gyermeket váró Póta Georgina a reményei ellenére már nem tarthatott a társaival. A pénteki sajtóeseményre ettől függetlenül természetesen ő is meghívást kapott, hiszen a világranglistás helyezése nélkül nem emelték volna ki ilyen magasan (hetedik helyen) a mieinket a selejtezőn – számolt be a Magyar Asztalitenisz szövetség.

„Karácsony környékén még majdnem biztos voltam benne, hogy tudok majd játszani a selejtezőn, hiszen nem híztam sokat és a hasam sem kerekedett annyira, egész jól éreztem magam. A szilveszter utáni edzésen viszont a tükörbe nézve már feltűnt, hogy nem vagyok annyira vékonyka, és például a tenyeres ütéseknél éreztem, hogy a fordulások nem esnek olyan jól” – érzékeltette legjobb női pingpongosunk, hogy milyen gyorsan változott az állapota.

A gondomari eseményeket itthonról követte, és nagy örömmel látta, milyen ügyesen játszanak a lányok, azt viszont nagyon sajnálja, hogy nem élhette át velük személyesen ezt az örömöt.

Póta Georgina kiesése nem kis fejtörést okozott Bátorfi Zoltánnak, aki a válogatottban legutóbb 15 éve szereplő Fazekas Máriát hívta be a helyére.

„Talán egy pénteki edzésen láttam, hogy itt gond van – emlékezett vissza a szövetségi kapitány arra a napra, amikor tudatosult benne, hogy nem számíthat első számú játékosára. – Utána egész szombat és vasárnap zakatolt az agyam, valamit ki kellett találni. Úgy gondoltam, hogy a fiatalok még nem tudják pótolni Ginát, akit egyébként nem is lehet pótolni, de találni akartam egy megoldást, amivel még egy ici-pici reményünk marad, hiszen Muskó Péter kollégámmal három éve azon dolgozunk, hogy meglegyen a kvóta. Beszéltem a lányokkal is, és a páros miatt felvetődött Marcsi neve, mivel ebben a szisztémában tízből kilencszer az a csapat nyer, amely megnyeri a párost. Úgy voltam vele, hogy most kell húzni egy merészet, hál’ istennek Marcsi erre vevő volt, és onnantól már minden ment a maga útján.”

Bátorfi Zoltán a sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem is gondolkodott azon, mit mond majd itthon, ha esetleg Fazekassal a soraikban nem járnak sikerrel, mert végig hitt benne, hogy kijutnak Tokióba.

A Budaörs rutinos játékosának válogatottbeli reaktiválása parádés döntésnek bizonyult, hiszen a horvátok és a portugálok ellen is megnyerte a párost Pergel Szandrával. Az ellenfeleknek láthatóan nem ízlett a stílusa.

„Dóri játéka sokkal dominánsabb, és ez akkor is érezhető, amikor Szandival párost játszanak. Nekem viszont egy jóval lassabb, klasszikusabb játékom van, ami igaz többek között a pörgetésemre és a szervafogadásomra is, tőlem tehát nem biztos, hogy olyan erejű és gyorsaságú labdát kapnak, amit a mai gyors, pörgős pingpongban már szinte mindenki mástól kapnának. Valószínűleg ez lepte meg őket” – szakmázott egy kicsit a kedvünkért Fazekas Mária.

Pergel Szandra a két páros siker mellett a horvátok ellen megnyerte az egyes találkozóját is, Madarász Dóra portugálok elleni utolsó mérkőzésénél viszont már csak szurkolóként segíthetett.

„Senkinek sem kívánom, amit a kispadon átéltem. Szerintem negyvenhét szívinfarktust hordtam ki ott. Arra pedig még nincs meg a megfelelő szó a magyar nyelvben, ami leírná, mit éreztem, amikor Dóri megnyerte az utolsó poént. Úgy éreztük, hogy minden meccs, amit addig elvett tőlünk a sors, akkor visszajött” – mondta Pergel Szandra, aki számára ezzel még nem ért véget az olimpiai kvalifikáció, mert Szudi Ádámmal vegyes párosban is nagyon szeretne kvótát szerezni.

Madarász Dóra csak egyéni meccseket játszott, ebben a műfajban azonban 3/3-as mérleggel zárt, a portugál válogatott elleni párharcban két kínai játékost vert meg.

„Kicsit megijedtem, és lepörgött előttem, hogy Gina nélkül mire leszünk képesek – elevenítette fel Madarász azt a pillanatot, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a vezérük nélkül kell helytállniuk. – Amikor először láttam Szandit és Marcsit párost gyakorolni, akkor tudatosult bennem, hogy valószínűleg én leszek beírva az első helyre. Ez még szerencsére időben történt, így fel tudtam rá készülni mentálisan.”

A sportág történetében először tehát lesz magyar csapat az olimpián, ám addig még jó néhány feladat vár a gondomari csoda szereplőire. A budaörsi csapattagok például negyeddöntőt vívnak az Európa-kupában az orosz Taganroggal, és a február 15-i hazai visszavágóval egybekötve kerül sor a Pingpong Napjára Budaörsön.

Az ezt követő héten, február 18-án pedig már kezdődik a budapesti World Tour-verseny, amely február 23-ig tart, és ezúttal is a BOK-csarnok ad neki otthont.