Nehéz helyzetben a magyar vitorlázók

A World Sailing Tanácsának bermudai döntései alapján egyre kevesebb az esély a finn dinghy 2024-es olimpiai szereplésére.

A Magyar Vitorlás Szövetség hivatalos honlapjának közlése szerint a nemzetközi vitorlázást irányító szervezet, a World Sailing fő döntéshozó testülete, a Tanács a szervezet bermudai konferenciáján tartott kétnapos ülése során határozott a 2024-es párizsi játékokon szereplő versenyszámokról. E döntések megerősítik, hogy a szervezet nem tárgyalja újra a részt vevő versenyszámok korábban már kialakított listáját, azaz nem kívánja látni a Marseille környéki vizeken az egyszemélyes nehézsúlyú osztályt, az 1952 óta minden játékokon szereplő finn dinghyt. Így a vitorlás versenyzők egy jelentős csoportját – a 85 kilogram feletti súlyú férfi versenyzőket – zárják el a játékoktól, illetve kényszeríthetik bele a helyette szereplő vegyes felállású kétszemélyes offshore keeler osztályba.

Magyar szempontból különösen negatív a döntés, mivel ebben az osztályban talán a legjobbak a magyar esélyek a kiemelkedő eredményre, Berecz Zsombor ugyanis az aktív világbajnok és ő nyerte augusztusban a 2020-as olimpia tesztversenyét is. Bár Párizs még messze van, de Berecz mögött ígéretesen fejlődik a jelenleg még junior korú, korosztályos világbajnoki ötödik helyezett Németh Domonkos. Ugyancsak kikerül az olimpiáról a windsurfben eddig használt RS:X osztály, helyette a repülőszárnyas iFoil kap helyet és jön a kiteszörf is – vegyes felállásban.

Bár júliusban a finn osztály nemzetközi szövetségének honlapján még bizakodó vélemények jelentek meg az újra tárgyalást támogató beadványokról, mostanra már csak nagyon szűk, inkább informális lehetőségek maradtak a finn dinghy olimpián tartására.

A döntés érinti a jelenleg még a tokiói kvótára hajtó magyar 470-es párost, Gyapjas Balázst és Gyapjas Zsombort is. Mindezek alapján nekik – amennyiben sikerül megszerezni az indulási jogot – a 2020-as olimpiai szereplés ebben a felállásban az utolsó is lenne.

A 2024-es olimpiára javasolt hajóosztályok:
férfi és női szörf: iFoil
férfi és női egyszemélyes dingi: Laser és Laser Radial
férfi és női szkiff: 49-es és 49-es FX
vegyes kite: Formula Kite
vegyes kétszemélyes dingi: 470-es
vegyes kétszemélyes többtestű: Nacra 17
vegyes keelboot offshore – később meghatározandó felszereléssel

fotó: Cserta Gábor / Magyar Vitorlás Szövetség,