November 17-én jön a TEK Budo- és Küzdősportgála

A Terrorelhárítási Központ (TEK) idén is megrendezi a BUDO- és Küzdősportgálát. November 17-én a BOK csarnokban az ország egész területéről érkező egyenruhások – a BM rendészeti szervei (ORFK, BV, Katasztrófavédelem, TEK), az Országgyűlési Őrség, a NAV, a Magyar Honvédség és az Országos Mentőszolgálat sportolói – küzdenek meg egymással különböző stílusban (k-1, WKF karate, kyokushin karate, grappling, judo). Több mint 300 nevezés érkezett a versenyre.

A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvény idei díszvendége a háromszoros profi K-1 világbajnok, Remy Bonjasky. A holland küzdősport legenda a versenyt megelőzően az indulók felkészülését egy közös tréninggel is segíti a TEK tornatermében.

A sportesemény középpontjában a magyar RENDŐR áll. Jól reprezentálja a magyar rendészeti szervek munkatársainak küzdőképességét, kitartását és önuralmát.

A TEK küzdősportgála selejtezői reggel 9.00-kor, a döntők 17.00-kor kezdődnek, melyek között látványos harcművészeti bemutatók szórakoztatják a közönséget.

A gála, illetve a verseny mindenki számára nyitott, sőt, az egész család számára kikapcsolódást nyújtó szombati program lesz, a nap folyamán küzdősportokkal kapcsolatos kiállítás és vásár is várja az érdeklődőket.

A rendezvényre a belépés idén is ingyenes, a látogatók adományaikkal a Bethesda Gyermekkórházat támogathatják.

A verseny fővédnökei Dr. Pintér Sándor, miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter és Dr. Benkő Tibor, honvédelmi miniszter.

 

P r o g r a m 

09.00                                    ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ, HIMNUSZ

09.10 – 10.00                     TECHNIKAI ÉRTEKEZLET és SORSOLÁS

10.00 – 14.00 kb.              SELEJTEZŐ MÉRKŐZÉSEK

  1. 14:00 – 16.00 DÖNTŐK

Kb. 14.00 órától folyamatosan: EREDMÉNYHIRDETÉS súlycsoportonként

                                                               DÍJÁTADÁS 3 helyszínen

  1. 17:00 – 20.25 G Á L A (kiemelt mérkőzések, döntők, bemutatók)

17:02                                    GÁLA megnyitó – főigazgatói köszöntő,

17:05                                    TEK Gálákról összeállított kisfilm vetítése

17:09                                    Katonazenekar: Trónok harca

17:15                                    Kempo gyerek bemutató – tatami

17:20                                    Remy Bonjasky bevonulása, interjú – fő ring

17:25                                    1. mérkőzés (napi döntő) – fő ring

17:40                                    Önvédelmi bemutató – tatami

17:46                                    Taekwondo bemutató – tatami

17:52                                    2. mérkőzés (napi döntő) – fő ring

18:07                                    Wusu bemutató (oroszlántánc, akrobatikus bemutató) – (tatami)

18:14                                    Taekwondo törés és látvány küzdelmi bemutató – tatami

18:20                                    Alapító mesterek köszöntése – catwalk

18:28                                    3. mérkőzés (napi döntő) – fő ring

 

S Z Ü N E T

 

19:00                                    Muay Thai bemutató – fő ring

19:06                                    1. civil mérkőzés: Góman Renátó /magyar/ – Khalil Kütükcü /holland/

fő ring

19:21                                    Kelemen Ryu civil bemutatója – tatami

19:31                                    Kovács Attila és Ónodi István dan fokozatok ünnepélyes átadása – catwalk

19:35                                    BM helyezések ismertetése, díjak átadása – catwalk

19:45                                    2. civil mérkőzés: Nnadi Kristóf – Breszkó Bence – fő ring

20:00                                    TEK bemutató (tatami)

20:06                                    3. civil mérkőzés: Habash Antoine /magyar/– Vladyslav Melnyk /ukrán/

TEK öv – fő ring

20:21                                    Főigazgató Úr övet ad át (fő ring)

20:25                                    Gála lezárása