Novemberben lesz a Judo Európa-bajnokság!

Újabb jelentős változtatásokat eszközölt az Európai Judo Szövetség (EJU) a versenynaptárban: július végéig minden eseményét törölte, az Európa-bajnokságoknak új időpontokat szabott.

Az EJU végrehajtó bizottsága videokonferencián döntött a világjárvány miatti versenynaptár-módosításokról. A Nemzetközi Judo Szövetséggel elvégzett egyeztetések után a küldöttek elektronikus szavazással döntöttek az egyes versenyekről – számolt be a Judoinfo.

A legfontosabb döntések:
– a prágai felnőtt Európa-bajnokságot elhalasztják, az új időpontja: 2020. november 8–10.
– valamennyi EJU-eseményt (versenyeket, edzőtáborokat, szemináriumokat, fesztiválokat) törlik a versenynaptárból, az augusztusi eseményekről 2020 áprilisának végén határoznak.
– a rigai ifjúsági Európa-bajnokságot elhalasztják, az új időpontja: 2020. november 28–december 1.
– egyszerre két korosztálynak rendeznek Európa-bajnokságot Porec-ben: a junior és U23-as kontiensbajnokságra 2020. november 11. és 15. között kerül sor.
– a csapat Európa-bajnokságot 2020. november 28-án rendezik meg Bukarestben.
– a klubcsapatok Európa-bajnokságát (az Európa Ligát és a Bajnokok Ligáját) törlik a naptárból.
– a kata és a veterán Európa-bajnokságot később kijelölt időpontban rendezik meg, igazodva a kata és a veterán világbajnokság időpontjához.
– az EJU a későbbiekben igyekszik gondoskodni arról, hogy szeptemberben és októberben megfelelő versenyzési (felnőtt, junior és ifjúsági Európa-kupák) és edzőtáborozási lehetőségekhez jussanak a judósok.

Az Európai Judo Szövetség nevében szeretném kifejezni szolidaritásunkat a világjárvány által sújtott nemzetekkel, és megköszönni az EJU valamennyi tagszövetségének, az EJU partnereinek és a közösségünk minden tagjának a megértésért és támogatásért, amelyet egymásnak nyújtanak ezekben szokatlan időkben – írta üzenetében Szergej Szolovejcsik, az EJU elnöke. – A judo megtanít bennünket az új körülményekhez való alkalmazkodásra, és arra, hogy éljünk a legjobb lehetőségekkel. Azt kívánok, hogy valamennyien pozitívak maradjunk, bátorsággal és türelemmel tudjunk szembenézni a szigorú intézkedésekkel, és a lehető legjobban kell vigyázzunk magunkra és hozzátartozóinkra.