Novothny triplázott és győzött az Újpest Kisvárdán

Az Újpest hátrányból fordítva 4-1-es győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának szombati játéknapján.

A találkozó előtt óriási volt a köd, ezért Németh Ádám játékvezető úgy döntött, hogy negyven perccel később kezdik el az összecsapást.

A bíró és a játékosok akkor már vélhetően elégedettek voltak a látási viszonyokkal, ugyanakkor a nézőtérről korántsem lehetett tökéletesnek mondani a körülményeket.

Az első félidőben mindkét csapat sok hibával futballozott, a hazaiak viszont egy gyors akció végén megszerezték a vezetést. Az Újpest ezt követően átvette a kezdeményezést, és Novothny révén a szünet előtt egyenlített. A körülményeket jól jellemezte, hogy a túloldalon szurkoló Újpest-tábor csak erős „spéttel” kezdett el ünnepelni.

A fordulást követően a vendégek gyorsan megszerezték a vezetést egy öngóllal, ezt követően pedig egyre magabiztosabbá vált a játékuk. A sokadik tetszetős, szélen végigvezetett újpesti támadás után Novothny duplázott, amivel el is döntötte a három pont sorsát. A hajrában egy újabb tökéletes Burekovic-beadás után Novothny megszerezte mesterhármasát, lezárva ezzel a mérkőzést.

A Kisvárda a nyolcadik forduló óta nem tudott nyerni az élvonalban.

OTP Bank Liga, 14. forduló:
Kisvárda Master Good-Újpest FC 1-4 (1-1)
Kisvárda, 2280 néző, v.: Németh Á.

Kisvárda: Felipe – Beriosz, Izing, Vári, Anderson – Mitosevic (Melnyik, 78.), Lucas – Sassá, Negrut (Horváth Z., 58.), Ilic – Mileskij (Misic, 71.)

Újpest FC: Pajovic – Balázs, Ristevski, Bojovic, Burekovic – Sankovic, Onovo – Nwobodo (Lubaki, 90.), Zsótér (Lukács D., 87.), Beridze (Pauljevic, 84.) – Novothny

gólszerzők: Lucas (31.), illetve Novothny (41., 73., 86.), Izing (50., öngól)
sárga lap: Beriosz (34.), Vári (77.), illetve Nwbodo (36.)

(MTI)