Nyolc góllal kikapott a magyar válogatott Norvégiától

A magyar női kézilabda-válogatott 30-22-re kikapott a címvédő és Európa-bajnok Norvégia csapatától a németországi világbajnokság B csoportjának első, szombati fordulójában.

A világbajnokság honlapja a nap mérkőzéseként harangozta be a találkozót azt hangsúlyozta, hogy a világ- és Európa-bajnok norvégokat erősíti a Győri Audi ETO KC három játékosa, Nora Mörk, Stine Oftedal és Kari Aalvik Grimsbö. A Bajnokok Ligája címvédőjét így több norvég játékos képviselte a pályán, mint magyar, hiszen Kim Rasmussen szövetségi kapitány csak Görbicz Anitát és Bódi Bernadettet nevezte a szűk keretbe.

Mörk három gólt dobott a meccs elején, a magyarok viszont több mint négy perc után voltak először eredményesek. Rasmussennek már a nyolcadik percben időt kellett kérnie, mert a rendkívül lendületesen játszó skandinávok tetszés szerint érték el góljaikat (7-2). Kari Brattset és Camilla Herrem vezérletével folytatta remek teljesítményét a címvédő, amely többször is kihasználta a magyarok labdaeladásait, és gyors ellentámadások végén volt eredményes.

A magyar csapat dán edzője a 18. percben kikérte második idejét, ezután csapata átmenetileg csökkentette hátrányát, de nem tudta szorossá tenni az állást, mert Oftedal is elkezdte szórni a gólokat, Katrine Lunde pedig bravúrosan védett (18-9).

Mivel tehetetlennek bizonyultak a klasszisjátékosokkal szemben, némileg hitehagyottá, tanácstalanná váltak a magyar válogatott tagjai, ezért tíz gólra nőtt a különbség a szünet előtt (21-11).

A második felvonás elején ismét elszántabbnak tűntek a magyarok – ráadásul a cserekapus Janurik Kinga védésekkel, a fiatal Háfra Noémi pedig gólokkal mutatkozott be -, de a gyors akciók hiánya miatt nem tudták jelentősen csökkenteni a hátrányukat (25-16). Rasmussen az első félidőhöz hasonlóan ezúttal is mindent megpróbált taktikailag, de nem járt sikerrel. Klivinyi Kinga és Szöllősi-Zácsik Szandra indiszponáltnak tűnt, az ő jó játékuk is nagyon hiányzott a csapatnak.

A hajrában sem történt változás, a norvégok végig vezetve, a vártnál is magabiztosabban győztek.

A mezőny legeredményesebb tagja hét góllal Nora Mörk lett, Stine Oftedal négyszer volt eredményes. A meccs legjobbjának a kapus Katrine Lundét választották.

A két csapat 81. alkalommal találkozott egymással, 49 magyar győzelem és három döntetlen mellett ez volt a 29. norvég siker.

A magyarok következő ellenfele Svédország lesz vasárnap 18 órától. A csoportnak tagja még Lengyelország, Csehország és Argentína. A nyolcaddöntőbe az első négy helyezett jut.

Eredmény, 1. forduló, B csoport:
Női világbajnokság, B-csoport, 1. forduló:
Norvégia – Magyarország 30-22 (21-11)
Bietigheim, játékvezetők: Hansen, Christiansen (dánok).

Norvégia: Grimsbö, Lunde (kapusok), Arntzen 2, Brattset 4, Christensen, Gigstad Fauske, Herrem 3, Kristiansen 2, Kurtovic, Löke 3, Mörk 7 (3), Mortensen Ingstad, Oftedal 4, Rösberg Jacobsen 1, Skogrand 1, Sa. Solberg 3. Szövetségi kapitány: Thorir Hergeirsson.

Magyarország: Bíró, Janurik (kapusok), Bódi 3, Görbicz 3 (1), Háfra 4, Kisfaludy 2, Klivinyi, Kovács A. 3 (3), Kovacsics 2 (1), Lukács, 1 Mayer, Mészáros, Schatzl 3, Szekeres, Szöllősi-Zácsik 1, Tóth G.
Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen.

Kiállítások: 6, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 3/3, ill. 7/5.

További eredmények:
CSEHORSZÁG-ARGENTÍNA 28-22 (15-9)
SVÉDORSZÁG-LENGYELORSZÁG 30-33 (15-17)

A B-csoport állása:
1. Norvégia 2 p
2. Csehország 2 p
3. Lengyelország 2 p
4. Svédország 0 p
5. Argentína 0 p
6. Magyarország 0 p.

(MTI)

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó