Oláh Bence: Minden pillanatban bevetésre készen álltam

Oláh Bence rövidpályás gyorskorcsolyázó az ötfős, ötezer méteres férfiváltó tagjaként utazott ki a phjongcshangi téli olimpiára.

A Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint az elődöntőben és a fináléban Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor lépett jégre; Oláh Bence mindvégig tartalékként, bevetésre készen állt a pálya szélén. A négy magyar, versenyt teljesítő sportoló olimpiai bajnok lett, Oláh Bencének kimaradt a történelmi siker, noha a felkészülésben egyenértékű tagja volt a csapatnak. Sportemberi nagysága emeli példaképpé.

Úgy jöttem ki az olimpiára, tisztában voltam vele, hogy ez a négyes fog felállni az elődöntőben és a döntőben is. De ez nem jelentette azt, hogy hátra lehetne dőlni, illetve egy pillanatig sem fordult meg a fejemben az, hogy innentől lazítás, és ‘jaj de jó, olimpia, élvezzük’, hanem egyeztetve az edzőkkel, úgy készültem, úgy időzítettem, hogy a futamokra csúcsformában legyek, ha bármi történik, szükség van rám, akkor be tudjak lépni. Mind a két alkalommal ott voltam teljes felszerelésben, bemelegítve a pálya szélén. Mind a két váltót úgy néztem végig, hogy ott állt mellettem másik három srác a másik három csapatból, szintén teljesen felfegyverezve vártak, hogy ha be kell ugrani, akkor tudjanak menni. Ez így normális szerintem. Nincs bennem semmi ellenérzés. Nagyon megérdemelték a srácok ezt a győzelmet” – fejtette ki Oláh Bence. „Aztán hátha négy év múlva…” – tette hozzá.

Egy szegedi verseny hatására keresték meg a helyi egyesületet, itt kezdett el korcsolyázni nyolc évesen. A 2013-as trentinói Universiadén aranyérmes lett a váltó tagjaként, valamint 2016-ban Calgaryban is a világkupában. A Semmelweis Egyetem ötödéves orvostanhallgatója. Az MTK Európa-bajnoki ezüstérmes (2015, 5000 méteres váltó) sportolójának az élsport és a tanulmányai mellett nem igen jut másra ideje. Angolul és franciául is beszél.

A férfiváltóval ellentétben, a 4. helyezett háromezer méteres magyar női váltó mind az öt tagja részt vett a versenyben, így mindannyiukat megillette a pontszerző helyezés. A döntőben Bácskai Sára, Jászapáti Petra, Keszler Andrea és Kónya Zsófia alkotta a négyest, az elődöntőben azonban Heidum Bernadett is jégre lépett.

fotó: MOB/Szalmás Péter, MOKSZ/Derencsényi István