Olimpikonok a balatonlellei sakkversenyen

Almási Zoltán és Gledura Benjámin nemzetközi nagymester a kétévenként sorra kerülő sakkolimpiára készült Zalakaroson.

Az intenzív edzőtáborozás befejezését követően ők is meglátogatták a Balatonlellén, az EMMI támogatásával, hátrányos helyzetű fiatalok részére megrendezett több napos versenyt és edzőtáborozást, ahol vak, siket, és roma sakkozók vettek részt – számolt be a Jochapress. Ha már ott jártak, kipróbálták milyen is lehet a valóságban úgy játszani, hogy nem látják, mi zajlik a sakktáblákon?

Ahogy az várható volt, vakon ugyan tudnak játszani, de a lépések tényleges megtételével sok gondjuk támadt a különleges táblán.

A nagymesterek a szakmai együttlétet követően visszavonultak saját felségvizeikre, higy elvégezzék az utolsó simításokat. A szellemi sport legnagyopbb eseményének érdekes magyar vonatkozása, hogy a 2016-os t-ávolmaradását követően ezúttal Lékó Péter is asztalhoz ül, miután elfogadta a nemzeti együttesbe szóló meghívást.

fotó: Jocha Károly / Jochapress