Orbán-Sebestyén Katalint rangos munkával bízták meg a berlini Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon!

Újabb sportdiplomáciai sikernek örülhetünk, amely a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) nemzetközi elismertségét növeli!

A Magyar Speciális Olimpia Szövetség tájékoztatása szerint Orbán-Sebestyén Katalin elnökségi tagot, a tenisz szakágvezetőjét és európai sporttanácsadót beválasztottak a 2023-as, berlini Speciális Olimpia Nyári Világjátékok szakági sportszakmai vezetői közé, így mint Tennis Unified Sports Delegate, azaz a tenisz sportág “Egyesített Sportért felelős vezetőjeként” tevékenykedhet a játékok ideje alatt a német fővárosban! Az MSOSZ sportszakemberei közül ő az első, akit ilyen rangos elismerésben részesített a nemzetközi szervezet, az SOI.

Orbán-Sebestyén Katalin:

Hihetetlenül boldog vagyok! Az egyik legnagyobb álmom vált valóra azzal, hogy a világ második legnagyobb sportszervezetének, a világszerte 6,7 millió ember sportolását szervező Special Olympics International-nek (SOI) dolgozhatok a következő nyári Világjátékokon, a tenisz egyesített sportért felelős szakmai vezetőjeként. Izgatottan várom az újabb szakmai kihívásokat.

A nemzetközi szervezet „Egyesített Sport Program”-ja (Unified Sports) a világon mindenhol hivatalos versenyszám az SO-ban, így az egyesített tenisz páros verseny is, amely a világbajnokságon és a világjátékokon is az egyik legnépszerűbb versenynek számít. Egy ép és egy értelmi fogyatékossággal élő teniszező alkotta duók játékának nemcsak a figyelemfelkeltés miatt van nagy jelentősége, de azért is, mert az egyesített sportesemények hatalmas erővel húzzák a fogyatékosokat az élsport felé.

Orbán-Sebestyén Katalin meghívást kapott a berlini Világjátékok 2022. június 17. és június 25. közötti Tesztjátékaira is, ahol tulajdonképpen lemodellezik a rá egy évre rajtoló világeseményt.

Mint ismert, tavaly év végén érkezett az a hír, miszerint Rózsa Dóra nemzetközi triatlon bírót, az SOI sport tanácsadóját bízták meg a 2023-as berlini világeseményen a triatlon sportág technikai igazgatói teendőivel.

Rózsa Dóra lett a 2023-as SO Nyári Világjátékok triatlon sportágának technikai igazgatója

A fogyatékos sport világában egyedülálló a Special Olympics Unified Sports Program (egyesített sport) tenisz páros verseny, amelynek célja az INKLÚZIÓ hirdetése és népszerűsítése.

A Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség (SOI) „Egyesített Sport Program”-ja (Unified Sports) a világon mindenhol hivatalos versenyszám az SO-ban, így az egyesített tenisz páros verseny is, amely a világbajnokságon és a világjátékokon is az egyik legnépszerűbb versenynek számít.

 

Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ):

1989 óta működik a szövetség. A hazánkban mintegy 300 000 értelmi fogyatékossággal élő ember számára az egyik legfontosabb cselekvési lehetőség a sport. Állapotuk miatt azonban igen kevés lehetőség kínálkozik arra, hogy az ép emberekkel azonos körülmények között részesülhessenek a mozgás és a sport minden áldásában.

 

Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség (SOI):

A Special Olympics International (S.O.I.), az értelmi fogyatékossággal élő emberek nemzetközi szervezete, amelyet Eunice Kennedy Shriver Washington D.C.-ben alapított 1968-ban, tehát 52 esztendeje. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1988-ban ismerte el a Speciális Olimpia Mozgalmat, mint a világ egyetlen sportszervezetét, amely a nevében viselheti az Olimpia kifejezést. Napjainkban mintegy 206 országban, 6,9 millió értelmi fogyatékossággal élő sportoló, 30 téli és nyári olimpiai sportágban edz és versenyez.

 

Fotó: Magyar Speciális Olimpia Szövetség