Óriási érdeklődéssel és nagy sikerrel zárult az ötödik Utcalimpia

Augusztus utolsó szombatján több százan úszták át a Dunát a belvárosban, futottak, jógáztak a Citadellán vagy próbálták ki a street workoutot a rakparton. Az ötödik Budapest Urban Games (BUG) idén is összehozta a sportközösségeket és bebizonyította, hogy a nagyváros tökéletesen alkalmas a testmozgásra. A programok ebben az évben is népszerűek voltak, több mint 2000 ember vett részt rajtuk, szinte teljesen betelt az ingyenes regisztráció, négy sportprogram közül választhattak az érdeklődők.

A szervezők szombati beszámolója szerint az Utcalimpia egyik leglátványosabb eleme idén is a Duna-átúszás volt, az úszók a Szabadság híd pesti oldaláról indultak, hogy aztán Budán emelkedjenek ki a vízből. Erre a néhány órára teljes hajózárlatot rendeltek el, hogy semmi se zavarja őket az elemek leküzdésében.

Sztarenki Dóra színésznő most először vállalkozott arra, hogy megtegye a távot, amelyet a folyó erős sodrása nehezít. „Az első sokk akkor ért, amikor belecsobbantam a hideg vízbe, erre azt hiszem nem voltam felkészülve, úgyhogy az első métereken kizárólag arra figyeltem, hogy helyrehozzam a légzésemet. Ez olyan jól sikerült, hogy az utolsó tíz méteren véletlenül félrenyeltem, így sajnos nem tudtam befejezni a távot, de nem vagyok csalódott, sőt! Ha tehettem volna, ott és azonnal visszaugrottam volna még egy körre” – mesélte a színésznő a próbatétel után.

Kovács „Kokó” István gyakorlott sportember, és a BUG-on sem először bizonyít – őt nem az úszás sportértéke vonzotta idén sem, hanem az, hogy megtapasztalhatta, milyen a város közepén átszelni a folyót. „Szokás szerint nagyon jól éreztem magam, és úgy láttam, hogy a többi induló is magáévá tette a BUG filozófiáját, ami elsősorban nem a kemény versengésről és a komoly sportteljesítményekről szól, hanem a mozgás és a város szeretetéről” – mondta el az olimpiai bajnok.

A Citadellán a hét kilométeres táv volt a legnépszerűbb, erre már napokkal az esemény előtt betelt a regisztráció, azonban szép számban vállalkoztak a futók a tizennégy és a huszonegy kilométeres két, illetve három körre is. Idén újra bekerült a kínálatba a látványos street workout program, amelyet a rakparton lehetett kipróbálni és ellesni a fogásokat a profiktól.

„A BUG és a Főváros közös célja, hogy bebizonyítsa, Budapest a sport fővárosa is egyben. Idén ismét nagyszerű élményben lehetett része azoknak, akik kipróbálták az ingyenes programokat. Reméljük, minél több városlakónak jön meg a kedve, hogy sportolásra is használja Budapest köztereit” – mondta Faix Csaba, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A BUG közösség 2020-ban is igyekezett támogatni a helyi kollektívákat, ezért a Járókelővel közös pályázatban kérdezte meg a lakókat, hogy mely grundok szorulnak szépítésre, és végül nyolc helyszínen meg is történtek az apróbb javítások, többek közt kosárpálya építés és felújítás, fitneszpálya javítás, lábtengó pálya felújítás. Volt, ahol kültéri sportburkolattal, új boxzsákokkal vagy kültéri sakk készlettel lepték meg a pályázó közösségeket.

További részletek és eredmények (2020. 08.30-tól):

Web: http://budapesturbangames.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/bpurbangames/