Összeállt Margret Kratz stábja

A női A-válogatott szövetségi kapitánya új játékosokat igyekezett felfedezni és a szakmai stábját is kialakította a nyár közepén. A szeptemberi vb-selejtezőkön már velük vesz részt az együttes.

AKét edzőtábort is tartott Margret Kratz a nyár közepén, minden alkalommal több mint 20 játékos részvételével. Az összesen csaknem ötven labdarúgó három-három napot töltött együtt a válogatott edzőközpontjában, Telkiben, ahol különböző tréningeken vettek részt: délelőttönként a technikai tudásukra, délutánonként pedig a taktikai és atlétikai képességeikre volt kíváncsi a szövetségi kapitány – írta szerdán az mlsz.hu.

– Kis csoportokban, illetve közösen is dolgoztunk. Mindent láttam, amit szerettem volna és azt mondhatom, néhány fiatal lánynak biztos belépője van a következő összetartásra is, nagyjából 10 játékost pedig szeretnék továbbra is megfigyelni, követni fogom, milyen teljesítményt nyújtanak a klubjaikban – nyilatkozta Margret Kratz az mlsz.hu-nak.

A német szakember mostanra a véglegesnek mondható szakmai stábját is kialakította, amelyhez egy fiatal, német edző is csatlakozik.

A női A-válogatott stábját a következő szakemberek alkotják:

Margret Kratz – szövetségi edző

Tóth Alexandra – másodedző

Könczey Zsolt – másodedző

Marvin Manske – videóelemző

Hámori István – kapusedző

dr. Papp Eszter – csapatorvos

Dombi Árpád – fizióterapeuta

Varró Tina – fizióterapeuta

Vajda Orsolya – fizióterapeuta

Arany Zoltán – feleszerelésfeleős

Pákolicz Dávid – csapatmenedzser

– Szerettem volna, hogy különböző korosztályok, illetve férfiak és nők egyaránt alkotnák a stábot. A tapasztalat mellett szükség van a fiatal energiára is, így alkotunk jó elegyet. Én vagyok a legidősebb, és Marvin, aki 23 éves, a legfiatalabb. Úgy gondolom, jól megtalálja majd a korban inkább hozzá közelálló játékosokkal a hangot. Marvin nálam szerzett edzői papírt 17 éves korában, és Új-Zélandon volt profi játékos és edző. Foglalkozott fiú és lány csapatokkal egyaránt, illetve videóelemzőként is számíthatunk rá. A munka mellett pedig sportmenedzsmentet tanul. Tele van pozitív energiával – mutatta be az új szakembert Margret Kratz.