Öt felkészülési meccset játszik a magyar válogatott közvetlenül a vb előtt

A magyar jégkorong-válogatott öt találkozót játszik közvetlenül az áprilisi, budapesti divízió I/A-világbajnokság előtti felkészülési időszakban.

Egri Gergely sportigazgató a magyar szövetség hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a magyar válogatott péntektől Katowicében szerepel felkészülési tornán, sorrendben az egyaránt vb-ellenfél kazah, olasz, illetve a házigazda lengyel válogatottal mérkőzik.

Mint mondta, a közvetlen vb-felkészülés március 19-én kezdődik, jelenlegi állás szerint öt felkészülési meccsel. Ebből hármat hazai közönség előtt – Ausztriát és Japánt a tervek szerint vidéken, míg az utolsó találkozón Ukrajnát Budapesten, a Jégcentrumban fogadja a csapat -, míg kettőt külföldön, Ausztriában és Szlovéniában játszik.

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány kifejtette, sok mérkőzést láttak az Erste Ligában az alapszakaszban és a vasárnap zárult középszakaszban, s különösen a karácsony utáni időszakban minőségben emelkedett a színvonal.
Láthattuk a fejlődést mindenkinél, van egy-két csapat, amely igazán kiemelkedik, a MAC és a DVTK például igen magas színvonalon játszott vasárnap este” – fogalmazott. Hozzátette, soha nincs annyi ideje a válogatottnak a közös munkához, mint amennyit szeretnének, de így van ezzel mindenki.

Tovább szeretnénk csiszolni a szisztémát, a novemberi felkészülési tornán láthattuk, hogy jól működik, de még van min dolgozni” – mondta. Kitért rá, harminc hokis utazik majd Katowicébe, a keret kialakításába sérülések beleszóltak, ám így is lehetőség szeretne biztosítani minél több játékosnak arra, hogy a liga után a válogatottban is megmutathassa magát.
Nem bulihokit szeretnénk játszani, hanem megtanulni nyerni, és győzni akarunk már ezen a héten is” – szögezte le a finn szakember.

A világbajnokságon a feljutó Nagy-Britannia mellett a világelitből kiesett Olaszország és Szlovénia, valamint Lengyelország és Kazahsztán lesz a magyar együttes ellenfele április 22. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában. Az első két helyezett feljut a 16-os elitbe, az utolsó pedig 2019-ben a divízió I/B-ben szerepel majd.

Négy nemzet torna, Katowice, program:

péntek:
Kazahsztán-Magyarország 16.30
Lengyelország-Olaszország 20.00

szombat:
Magyarország-Olaszország 16.30
Lengyelország-Kazahsztán 20.00

vasárnap:
Olaszország-Kazahsztán 15.30
Lengyelország-Magyarország 19.15

A bő magyar keret:

kapusok (4):
Bálizs Bence (MAC Budapest), Duschek Dávid (Dunaújvárosi Acélbikák), Kiss Bence (DVTK Jegesmedvék), Rajna Miklós (Fehérvár AV19)

védők (12):
Garát Zsombor (MAC Budapest), Hruby Gellért (Dunaújvárosi Acélbikák), Kiss Dániel (UTE), Kovács Bronson (MAC Budapest), Láda Balázs (DVTK Jegesmedvék), Nagy Nilan (UTE), Pozsgai Tamás (MAC Budapest), Stipsicz Bence (Fehérvár AV19), Szabó Dániel (Fehérvár AV19), Varga Arnold (UTE), Vojtkó Mátyás (DVTK Jegesmedvék), Wehrs Kevin (HC TWK Innsbruck, osztrák)

csatárok (18):
Bartalis István (Schwenninger Wild Wings, német), Bodó Christopher (MAC Budapest), Csányi Karol (HK Nitra, szlovák), Erdély Csanád (Fehérvár AV19), Galanisz Nikandrosz (DVTK Jegesmedvék), Léránt René (Dunaújvárosi Acélbikák), Magosi Bálint (DVTK Jegesmedvék), Miskolczi Márk (DVTK Jegesmedvék), Nagy Krisztián (MAC Budapest), Odnoga Mátyás (Dunaújvárosi Acélbikák), Orbán Brance (MAC Budapest), Pavuk Attila (DVTK Jegesmedvék), Reisz Áron (Fehérvár AV19), Sarauer Andrew (Villacher SV, osztrák), Sárpátki Tamás (Fehérvár AV19), Sofron István (Villacher SV, osztrák), Vas János (DVTK Jegesmedvék), Vincze Péter (Fehérvár AV19)

(MTI)

FOTÓ: FÉNYES GÁBOR- MJSZ