Öt földrész szakemberei érkeztek Budapestre bombát hatástalanítani

Közel 500 szakember érkezett 5 földrész 62 országából, 232 különböző szervezet képviseletében Budapestre, hogy szerdától péntekig megosszák egymással sikeresen működő programjaik tapasztalataikat, innovációikat. Az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő MOVE Congress mottója: „Change the game – it’s your move!”, amely kifejezi a szabadidősportban dolgozó aktív civil és üzleti szereplők hitvallását az inaktivitási bomba hatástalanításáért folytatott küzdelemben.

A szervezők közlése szerint az OECD országokban a túlsúlyos lakosság aránya 50% fölött jár, az európai lakosság negyede egyáltalán nem végez fizikai aktivitást, és ennek következményei miatt évente félmillióan halnak meg a kontinensünkön. Magyarországon is tragikus a helyzet, a 2018-as adatok szerint hazánk a 4. leginkább elhízott nemzet a világon. Nem véletlen, hogy a WHO évek óta adja közre a gyakran sokkoló adatait, és hívja fel a figyelmet a mozgásszegény életmód negatív következményeire. Bár a sporthoz, testmozgáshoz kapcsolódó üzletágakban ma már óriási pénzek forognak, és rendszeres kampányok zajlanak a lakosság tájékoztatására, a folyamat mégis megállíthatatlannak tűnik. Időzített bombán ülünk, amelyet éppen a gazdasági és ipari fejlődés élesített, hiszen az a legtöbb esetben kéz a kézben jár a fizikailag inaktív, ülő életmóddal.

A kezdődő, MOVE Congress elnevezésű nemzetközi konferenciára 62 országból érkezett közel ötszáz szakember, közülük a legtöbben, 170-en a hazai szabadidősport szektort képviselik. Számos más ország mellett jelen vannak az eseményen olyan országok képviselői is, mint Costa Rica, Ghána, Bangladesh és Új-Zéland. A három napon át zajló interaktív, workshopokkal és kiállítással tűzdelt rendezvényen 41 előadó prezentációját és 50 innovátor kiállítását vagy bemutatkozását tekinthetik meg és hallhatják a résztvevők. Az ISCA (International School and Cultural Association) és az NDHSZ (Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség) rendezésében számos kiemelt előadó is érkezik Magyarországra: „Többek között olyan kiváló üzlet- és szakembereket köszönthetünk Budapesten, mint Markos Aristides Kern, a német Fun With Balls nevű cég megalapítója, Magnús Scheving, a Lazy Town című gyerekműsor sorozat megalkotója, illetve Kate Dale, a nők millióit életmód váltásra ösztönző program, a This girl can” megvalósítója.

Ők mindannyian igazi „trend-setterek” a sport innovációban.” – emelte ki Balogh Gábor, az NDHSZ elnöke. „A két konferencianapon öt szakmai témakör köré épülnek az előadások és a workshopok: Egészség, Sportolásra alkalmas terek, Szabadidősport diplomácia, Gyerekek, illetve a Forrásszerzés. Biztos vagyok benne, hogy mind a hazai, mind a nemzetközi résztvevők rengeteg ötlettel a tarsolyukban térnek majd haza, hogy környezetünket mozgásra ösztönözzék.” – tette hozzá a hazai szervezőt képviselő elnök.

A MOVE Congress programjába idén először került be az úgynevezett Innovation Alley. Ennek során olyan újítók mutathatják be terméküket, módszertanukat, programjukat a kiállítási térben, illetve előadás formájában, akik saját hazájukban sikerrel indultak, és most a világ minden részéről jelen lévő influencer-eknek is bemutatkozhatnak. Az Innovation Alley magyar kiállítói közé tartozik a hazai fejlesztésű, felfújható sportszőnyegek gyártásával foglalkozó Airtrack, a flow élményt kínáló új sportág, a Mediball, a  3 dimenziós VSL3D koordinációs létra fejlesztője, illetve a szülés utáni speciális hasizom edzéstechnika fejlesztője, a Love Your Belly.

 

A MOVE Congress további kiemelt témái:

  • Hogyan lehet fitnesztermeket hosszú távon is nyereségesen működtetni? Előadó: Paul Bedford fitneszkutató (Anglia), a fitneszvilág „megtérülés guruja”
  • Amikor a nők egymást motiválják, női sikersztorik az egészséges életmódváltásban. Előadó: Kate Dale stratégiai kommunikátor, Sport England, a thisgirlcan.co.uk motivációs oldal elindítója és működtetője
  • Hogyan lehet nemzetközi kapcsolatokat építeni a szabadidősport segítségével? Előadó: Aaron Kearney (Ausztrália), újságíró, ABC International Development
  • Mozogni hív a város – hogyan teremthetünk élhető tereket, sportolásra alkalmas városi helyszíneket? Előadó: Hans Karssenberg (Hollandia), városfejlesztő, a Stipo és a Placemaking Europe társalapítója
  • Ez mind nagyon szép és jó, de honnan szerezzünk rá pénzt? – Az üzleti és magánszféra megnyerése a sportprojektekre. Előadó: Kai Troll, nemzetközi fundraising szakértő, az Association World Foundation elnöke, Belgium

A konferencia részletes programja itt elérhető, az előadók az alábbi linken olvashatók, az Innovation Alley kiállítóiról pedig ezen a linken olvashatók a részletek.

A MOVE Congress-ről

A MOVE Congress (www.movecongress.com, Facebook oldal itt) dedikált témája a szabadidősport és a fizikai aktivitás kérdése. Legfőbb célja, hogy új utakat keressen a fizikai aktivitás népszerűsítésében. Az eseménynek a korábbi években Koppenhága, Frankfurt, Párizs, Sao Paulo, Barcelona, Róma és Birmingham adott otthont, idén, kilencedjére pedig Budapesten kerül megrendezésre, minden eddiginél nagyobb résztvevői számmal és még az eddigieknél is interaktívabb formában.

A konferencia résztvevői az egészséggazdaság, a sport, az oktatási, vagy éppen a várostervezési szektorból érkeznek. A tapasztalatok megosztásából, a bemutatott programötletekből a térségünkben élő szakemberek, valamint az itt működő szervezetek és vállalkozások is meríthetnek és profitálhatnak, de az egyedülálló kapcsolatépítési lehetőség segíthet régiónk és Magyarország jó gyakorlatainak, sikeres projektjeinek, termékeinek exportálásában, külföldi megismertetésében is. A rendezvény szervesen illeszkedik a Budapest Európa Sportfővárosa 2019 programsorozatba is.

A konferencia nemzetközi szervezője a Nemzetközi Sport- és Kulturális Szövetség (International Sport and Culture Association, ISCA), hazai felelőse pedig a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ). Az esemény lebonyolítási rendjét és módozatait illetően sem egy hagyományos fórum és konferencia, hiszen a szabadidősport legfrissebb témáinak, jó gyakorlatainak bemutatása sem csupán ültetett keretek között, frontális előadásokon vagy kerekasztalbeszélgetéseken valósul meg, hanem a résztvevők és előadók rendszerint jó példát mutatva magukat is aktivizálják a workshopok, plenáris ülések és tanácskozások során. Így nem meglepőek a kerékpáron, fitnesz labdán tartott, dinamikus, interaktív előadások, vagy a városi környezetbe kihelyezett események sem, melyekre a tervek szerint Budapesten is lesz példa.

Nemzetközi Sport- és Kulturális Szövetség (International Sport and Culture Association, ISCA)

Az 1995-ben alapított ISCA egy nemzetközi szövetség, amely szabadidősporttal, rekreációs sporttal, fizikai aktivitással foglalkozó szervezeteket tömörít. Jelenleg 240 tagszervezete van, köztük nemzetközi NGO-k, a civil és vállalkozói szektor képviselői egyaránt. Emellett 88 országból 40 millió egyéni taggal rendelkezik, akik a sport, ifjúsági és kulturális területen széles körben tevékenykednek. Weboldala: http://www.isca-web.org

Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ)

A 2017-ben megalakult NDHSZ sportköztestület, melynek alapító tagjai a Magyar Diáksport Szövetség, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség és a Magyar Szabadidősport Szövetség. A szervezet alapcélja, hogy a teljes magyar lakosság – különös tekintettel a fiatal korosztály, a köz- és a felsőoktatásban résztvevő diákok és hallgatók – körében népszerűsítse az egészséges életmódot, a rendszeres fizikai aktivitást és a sportolást. Az NDHSZ egyben a magyarországi koordinációs szervezet az egészségfejlesztő testmozgás (health-enhancing physical activity – HEPA) területén, és aktívan támogatja az európai uniós tagállamok nemzeti kapcsolattartóinak ˗ WHO és az Európai Bizottság által koordinált – kapcsolatépítését és tudásmegosztását is. Az NDHSZ egyben az ISCA és a HEPA Europe – European network for the promotion of Health-Enhancing Physical Activity hivatalos tagja.

fotók: MDSZ