Péni István mindkét számban győzött az ob-n

Péni István mindkét puskás számot, a kisöbű szabadpuska fekvő és a 3×40 lövéses versenyét is nagyszerű teljesítménnyel megnyerte a sportlövők 50 méteres országos bajnokságán.

A Mexikói úton rendezett bajnokságon a tavalyi évvel ellentétben ezúttal már csak két olimpiai szám küzdelmeire került sor, miután a fekvőt kivették az ötkarikás műsorból, így maradt a férfi és női összetett a programban az 50 méteres viadalok közül.

A férfiaknál éppen ezért fekvőben már csak az alapverseny döntött, melyben Péni István 624,3 kört ért el, csakúgy mint a szám specialistája, Szabián Norbert. Az UTE két sportolója között az utolsó tízes sorozat döntött, melyben Péni volt a jobb.

A bajnokság csúcsversenyét vasárnap rendezték, a királyszámnak is hívott 120 lövéses, három testhelyzetű szám alapversenyében Péni nyomasztó fölényben volt a teljes mezőnnyel szemben, ami azért meglepő, mert indult Sidi Péter is, a szám 2010-es világbajnoka, londoni olimpiai hatodikja. A mindössze 20 éves Péni 1179 kört ért el, míg Sidi 1162 körrel lett második.

A nyolcas fináléban mindenki tiszta lappal indult, ám Péni Istvánt ez sem zavarta, s 455,1 körrel győzött, míg a komáromiak versenyzője (415,9 kör) az ötödik helyen végzett.

A nők 3×20 lövéses versenye a fiatalokról szólt. az aranyérmet Toma Dorina, míg az ezüstöt a 16 éves Kozma Nikolett szerezte meg.

Eredmények:

férfi kisöbű szabadpuska, összetett:
1. Péni István (UTE) 455,1 kör
2. Vas Péter (FSLK) 453,7
3. Hári Péter (BHSE) 437,5
csapat:
1. UTE (Péni, Szabián Norbert, Prágai Patrik) 3449

férfi kisöbű szabadpuska, fekvő:
1. Péni István 624,3 kör
2. Szabián Norbert 624,3
3. Butykai Zoltán (APLE) 622,1
csapat:
1. UTE (Péni, Szabián, Prágai) 1866,1 kör

férfi szabadpisztoly:
1. Tátrai Miklós (BHSE) 543 kör
2. Papanitz Zoltán (UTE) 541
3. Pál Balázs (KSI) 537
csapat:
1. UTE (Ppanitz, Csizmadia András, Kalmár Tamás) 1588 kör

női kisöbű sportpuska, összetett:
1. Toma Dorina (UTE) 451,3 kör
2. Kozma Nikolett (Vasas) 448,9
3. Gáspár Lalita (Vasas) 438,4
csapat:
1. Vasas (Kozma, Gáspár, Hurai Viktória) 1715 kör

női kisöbű sportpuska, fekvő:
1. Dalmati Nóra (BHSE) 614,9 kör
2. Toma Dorina 614,4
3. Hanák Gabriella (BHSE) 612,3
csapat:
1. UTE (Toma, Biatovszki Mira, Molnár Anikó) 1834,1 kör

(MTI)

fotó: olimpia.hu / Szalmás Péter

Vélemény, hozzászólás?