Pingpongban is bajnok Kocsis Ferenc

Úgy tűnik asztaliteniszben is jártas Kocsis Ferenc birkózó olimpiai bajnokunk.

A budapesti birkózó-vb sajtócsapatának szerdai közlése szerint a 65 éves legendát Nemcsák Károly a József Attila Színház igazgatója hívta ki egy barátságos mérkőzésre a színház hétvégén megrendezett utcabálján.

Annak idején a tatai edzőtáborban a súlyemelőktől a szakácsokig mindenki pingpongozott a szabadidejében. A feleségemmel Szabó Gabriella Európa-bajnok asztaliteniszezővel is ott ismerkedtem meg. Ő is ott edzőtáborozott és azt mondta játszunk egy meccset, ad 19 pont előnyt. Akkoriban ugye még 21 pontosok voltak a meccsek, gondoltam ekkora előnyből simán megverem, de végül csak egy csuszával és egy hálóról lepördülő labdával sikerült nyernem. Nem csak tőle tanultam azonban, hanem a Jónyer, Klampár, Gergely triótól is. Így Nemcsák Karcsinak nem sok esélye volt, sokszor a szerváimat sem tudta visszaadni.” – mesélte mosolyogva Moszkva olimpiai bajnoka, aki mellett a Vasas fiatal birkózói is ott voltak az utcabálon, ahol három látványos bemutatót is tartottak.

Kocsis_Ferenc_Nemcsak_Karoly01_2018

A birkózók ezzel is próbálták felhívni a színházba járó közönség figyelmét az október 20-28. között megrendezésre kerülő budapesti birkózó-világbajnokságra.

Örülök, hogy egy kicsit mi is promótálhattuk a birkózó vb-t, ráadásul a színházban ugyan úgy fontos a fizikai állapot, mint a sportban, erre is felhívtuk a figyelmet.” – kezdte Nemcsák Károly

Ha egy éles meccset játszottunk volna, biztosan nem jöttem volna ki a 10-ből, látszott, hogy van érzéke ehhez is.” – mondta a színházigazgató, akire a birkózó igencsak ráijesztett, de már nem a pingpongasztal mellett.

Kocsis_Ferenc_Nemcsak_Karoly03_2018

Odaálltunk a birkózó szőnyegre egy fotózásra ahol egyszer csak elkapott és felemelt, végigfutott rajtam az érzés, hogy mi lesz, ha eldob….. És bár annak idején a főiskolán tanultunk akrobatikát, azt gondolom, hogy Feri úgy el tudna dobni, hogy azt sem tudom merre van kelet vagy nyugat, de szerencsére csak rám ijesztett.” – fejezte be a József Attila színház igazgatója.

 

A vb hivatalos honlapja:

https://budapestwrestling2018.com/