Piros Zsombor kezd Kohlschreiber ellen Frankfurtban

Philipp Kohlschreiber – Piros Zsombor mérkőzéssel kezdődik pénteken a Németország-Magyarország párharc a tenisz Davis Kupa frankfurti selejtezőjében.

A Magyar Tenisz Szövetség hivatalos honlapjának beszámolója szerint hétfő óta szokja a légkört és a pályát a frankfurti Fraport Arenában a magyar Davis Kupa csapat, mely a németek ellen a Piros Zsombor, Balázs Attila, Nagy Péter, Borsos Gábor, Szitai Dávid összeállításban szerepel.

Szerdán a csapat hivatalos volt a német Davis Kupa győzelem 30. évfordulójára megrendezett gála vacsorára is, melyen a magyar és a német szövetség képviselői mellett Boris Becker is beszédet mondott.

A német legenda elmondta, hogy a Davis Kupa igazi csapat játék és bár csapattársaival nem sűrűn találkozik, a csapatban eltöltött évek örökké emlékezetesek maradnak. Külön kiemelte azt is, hogy a német csapat a legerősebb összeállításban tud szerepelni és mindenkinek sikerült beszorítani a válogatott összecsapást a naptárába.

Az est során a magyar csapat a város Arany Könyvébe is beírhatta a nevét, másnap pedig újabb hivatalos eseményen vehettek részt.

Ezen már a frankfurti üzleti élet képviselőivel találkozhattak, melyen Köves Gábor kapitány informálisan bemutatta a csapatot, és a szokásoknak megfelelően a DC-újonc, jelen esetben Szintai Dávid is beszédet mondott.

Nem sokkal ezután már a főpolgármester szavait hallgathattuk a sorsolás helyszínén, ahol a rövid beszédek után kiderült, hogy az összecsapást pénteken 16 órakor Piros Zsombor (368.) kezdi meg a 31. helyezett Philipp Kohlschreiber ellen, aki 20-15-ös mérleggel rendelkezik a Davis Kupában.

Ezt követően jöhet Nagy Péter (438.) és a világbajnok Alex Zverev (3.), ami a kétszeres magyar bajnok karrierje legnehezebb mérkőzése lesz.

Péter párosban is szerepet vállal, jól bevált partnerével, Borsos Gáborral próbálják majd meg megállítani a 12órakor kezdődő szombati első meccsen Puetz/Struff párost, majd a tervek szerint Piros- Zverev és Nagy- Kohlschreiber összecsapás lesz.

A mérkőzéseket a Duna World közvetíti.

A Davis Kupa idei reformja nyomán a 12 selejtező győztesei részt vehetnek novemberben a 18 csapatos madridi döntőben, amelynek már biztos résztvevője az előző évben elődöntős horvát, francia, spanyol és az amerikai válogatott, valamint a szabadkártyás argentin és brit csapat – írja az MTI.

A magyar és a német együttes 1936 óta ötször találkozott egymással, s a németek 3-2-re vezetnek. A legutóbbi párharcra 1978-ban került sor Budapesten, akkor a Taróczy Balázs és Szőke Péter által alkotott magyar csapat 3-2-re verte az NSZK-t.

A DK-selejtező menetrendje:

péntek 16 óra:
Philipp Kohlschreiber-Piros Zsombor
Alexander Zverev-Nagy Péter

szombat 12 óra:
Jan-Lennard Struff, Tim Pütz-Nagy Péter, Borsos Gábor
Alexander Zverev-Piros Zsombor
Philipp Kohlschreiber-Nagy Péter

fotó: Magyar Tenisz Szövetség / Zádor Péter