Rakitic és Modric Budapesten – íme a horvát keret ellenünk

Az aranylabdás Luka Modric, valamint Ivan Rakitic is meghívót kapott Zlatko Dalic szövetségi kapitánytól a horvát labdarúgó-válogatottba, amely március 24-én a magyarok vendégeként lép pályára az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

A horvát szövetség honlapjának hétfői bejelentése szerint a 24 fős keretből csak hárman – két kapus és egy mezőnyjátékos – szerepelnek a hazai bajnokságban – számolt be az MTI.

A világbajnoki ezüstérmes, a világranglistán negyedik helyezett horvát együttes március 21-én Azerbajdzsánt fogadja Zágrábban.

A magyar szövetség már korábban bejelentette, hogy a válogatott az első hazai mérkőzését telt ház előtt játssza a Groupama Arénában. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a szlovákok ellen, idegenben kezdi meg a sorozatot március 21-én.

A horvátok 24 fős kerete:

kapusok:
Lovre Kalinic (Aston Villa), Dominik Livakovic (Dinamo Zagreb), Simon Sluga (Rijeka)

hátvédek:
Domagoj Vida (Besiktas), Dejan Lovren (Liverpool), Tin Jedvaj (Bayer Leverkusen), Borna Barisic (Glasgow Rangers), Marin Leovac (Dinamo Zagreb), Antonio Milic (Anderlecht), Duje Caleta-Car (Olympique Marseille)

középpályások:
Luka Modric (Real Madrid), Ivan Rakitic (Barcelona), Mateo Kovacic (Chelsea), Milan Badelj (Lazio), Marcelo Brozovic (Internazionale), Marko Rog (Sevilla), Mario Pasalic (Atalanta), Filip Bradaric (Cagliari)

támadók:
Ivan Perisic (Internazionale), Andrej Kramaric (Hoffenheim), Ante Rebic (Eintracht Frankfurt), Marko Pjaca (Fiorentina), Nikola Vlasic (CSZKA Moszkva), Josip Brekalo (Wolfsburg)