A szél erősebb és hidegebb volt, mint az előző napokban, ami miatt a maszk bal oldala az arcához fagyott. Ám sem ez, sem végtelen menetelés nem tudja elvenni Rakonczay Gábor lendületét, aki arra vállalkozott, hogy első magyarként a szárazföld, vagyis az Antarktisz széléről indulva gyalogosan eléri a Déli-sarkpontot.
Az expedíció negyedik napján 17 kilométert haladt a célja felé a négytagú csapat tagjaként, s már váratlan nehézségekkel is szembe kellett néznie – derült ki a szerdai beszámolóból.
„A szél erősebb és hidegebb volt mint tegnap és a felszínen is több a bukkanó, ami gyakran megállítja a szánt – mesélte Rakonczay. – A napirend úgy néz ki, hogy negyvenöt percet megyünk, tízet pihenünk, de a két szakasz közti szünetben már le sem ülünk a szánra, csak felkapjuk a pehelykabátot és eszünk valamit, egy-két mondat, vagy poén és már indulunk is tovább. Gépiesnek tűnhet az egész, de baromira élvezem, hogy menetelünk előre a végtelen horizont felé…
A legnagyobb matek most az, hogy az ember eltalálja, hol mennyi ruha legyen rajta. A szél felől durván védekezni kell, de az erőltetett mozgásban megizzadni sem jó. Az arcmaszk bal oldala ma belülről hozzáfagyott az arcomhoz, a jobb oldalán meg forrónak tűnik, ami miatt a gleccser-szemüvegem jobb oldali lencséje egész nap párás volt. Fél szemmel pedig ugrik a térérzékelés… Nem túl komfortos, de kit érdekel?!”
A hét szakaszból álló erőltetett menet – amelybe nem csupán maga a gyaloglás, hanem a szán rángatása is beletartozik – végén este tábort építenek az expedíció tagjai, havat olvasztanak a vacsorához, és bebújnak a relatíve „meleg” sátorba.
Majd jön az alvás nappali világosságban, hiszen ilyenkor az Antarktiszon nem megy le a nap… „Az összes technikai eszközt beteszem a hálózsákomba melegíteni, plusz berakom a bakancsom vizesre izzadt belső bélését is, hogy reggelre ne megfagyjon, hanem kiszáradjon – egy biztos, annak idején nem így képzeltem egy efféle nagy utazást. Ez nem egy jól megírt regény vagy izgalmas film, amelyben a háttérben drámai zene szól a nagy küzdelem alatt. Itt minden attól függ, ki hogyan éli meg legbelül – a kalandot ugyanis nem a hely adja, hanem ami bennünk van. Az Antarktisz és a körülmények csak segítenek kihozni mindezt. Számomra ez tökéletes hely a kalandhoz, mert pillanatnyilag nem igazán tudnék jobb és nagyobb őrültséget elképzelni… Talán ezért is vagyok most éppen itt” – mondta Gábor mosolyogva.
fotó: Sport Ügynökség
