Rangos elismerés: Keleti Ágnes Újpest díszpolgára lett!

Újpest díszpolgára lett Keleti Ágnes ötszörös olimpiai aranyérmes tornász, a Nemzet Sportolója, a legidősebb élő ötkarikás bajnok.

A kitüntetést Déri Tibor polgármester adta át az újpesti Városházán pénteken, ezzel ismerve el Keleti Ágnesnek a lila-fehér klubért tett érdemeit, azt, hogy életútjával és munkásságával hozzájárult a kerület népszerűsítéséhez – számolt be az MTI.

(fotó: Szűcs Attila TSH fotó)

A díj odaítélése kapcsán a Keleti Ágnesről készült rövidfilmben a tornásznő hitetlenkedve fogadta, hogy Újpest díszpolgára lett, majd sportkarrierjének felelevenítése után beszélt zeneszeretetéről, végül pedig dalra is fakadt.
Az élet nehéz dolog. Lelke kell, hogy legyen az embernek, és csak olyan dolgokat csináljon, amit szeret. Amit nem szeret, azt nem csinálja” – hangzott el a filmben a legidősebb magyar olimpikontól.

(fotó: Szűcs Attila TSH fotó)

Az olimpiai bajnok tornász kézjegyével látta el a díszpolgárok könyvét, majd átvette a címről szóló díszoklevelet. Ennek tanúsága szerint Keleti Ágnes kiváló sporteredményeiért, valamint a tornászképzésben nyújtott teljesítményéért lett Újpest díszpolgára.

(Keleti Ágnes és Déri Tibor Újpest polgármestere, fotó: Szűcs Attila TSH fotó)

Az ünnepséget követő kötetlen beszélgetés során Keleti Ágnes elmondta, hogy a mai napig tornázik, de a tőle megszokott rögtönzött bemutató – elegáns ruhájára hivatkozva – ezúttal elmaradt.

(fotó: Szűcs Attila TSH fotó)

Keleti Ágnes, aki január 9-én lesz százéves, az 1956-os melbourne-i olimpián a Bp. Dózsa versenyzőjeként – akkor így nevezték az újpesti klubot – négy aranyérmet nyert.

(fotó: Szűcs Attila TSH fotó)

Helsinkiben, 1952-ben egy aranyat gyűjtött be és olimpiákról van még három ezüstje és két bronza, míg világbajnokságon két első, egy második és egy harmadik helyet érdemelt ki 1954-ben.

(Keleti Ágnes ötszörös olimpiai aranyérmes tornász, a Nemzet Sportolója, fotó: Szűcs Attila TSH fotó)

A DigiSport felvétele: Katt ide.

fotók: Szücs Attila TSH fotó