Rasovszky Kristóf: „Úgy jöttem ide, hogy bármi is lesz, az jó…”

A nyíltvízi úszásban aratott történelmi sikerét követően Rasovszky Kristóf már az olimpiai számra, a kvótaszerző 10 kilométerre koncentrál a Koreai Köztársaságban zajló vizes világbajnokságon.

Az MTI helyszíni beszámolója szerint az 5 kilométeren szombaton győztes magyar versenyző elmondta, ez a verseny megmutatta, hogy jól sikerült a felkészülése, a formájával nincs baj, ami nagyon jó jel a három nap múlva esedékes 10 kilométeres viadal előtt.

Az elején gondolkodtam rajta, hogy meg kellene bújni az első-második sor környékén, de annyira nagy volt a tumultus, hogy muszáj volt előre mennem, azt gondoltam annál nincs biztosabb, nincs verekedés. Persze végig figyelni kellett, hiszen folyamatosan jöttek” – nyilatkozta a magyar úszósport nyíltvízi szakágának első világbajnoka.

Ez az első felnőtt világbajnoki érmem. Úgy jöttem ide, hogy bármi is lesz, az jó, de bíztam benne, hogy valamelyik számban odaérhetek a dobogóra” – tette hozzá szerényen a szám Európa- és immáron világbajnoka, akit a helyi műsorközlő az egész verseny alatt mint a legnagyobb favoritot emlegetett.

Rasovszky elmondta, most ugyan nem érez fáradtságot, de a következő két nap legfontosabb feladata, hogy megfelelően regenerálódjon a 10 kilométer előtt, ahol az első tízbe kerülést, azaz az olimpiai kvóta megszerzését tűzte ki.

A fiatal úszó megjegyezte, az, hogy ő a szakág első magyar világbajnoka, fantasztikus érzés, de még fel kell dolgoznia.

A hatodik helyen célba érkező Székelyi Dániel arról beszélt, hogy mindvégig megpróbálta elkerülni a „verekedést” a vízben és sikerült teljesítenie az előzetesen kitűzött célját, azaz az első tíz közé jutást, amellyel megalapozta a 10 kilométeres viadalt.

Eredmények:
nyíltvízi úszás, férfiak, 5 km, világbajnok:
RASOVSZKY KRISTÓF 53:22.1 p
2. Logan Fontaine (Franciaország) 53:32.2
3. Eric Hedlin (Kanada) 53:32.4
…6. SZÉKELYI DÁNIEL 53:34.4

 

fotó: MTI/Kovács Tamás