Rebrov: „Nekünk ez egy ajándék, de a legjobbunkat kell nyújtanunk”

Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencváros számára egy ajándék, hogy kedden a Juventus ellen játszhat a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében.

Nekünk ez egy ajándék, de a legjobbunkat kell nyújtanunk. Benne van a mérkőzésben, hogy hibázunk, az is, hogy kikapunk, de megígérhetem, hogy a maximumot fogjuk nyújtani” – fogalmazott a hétfői sajtótájékoztatón az ukrán szakember, aki elárulta, Botka Endre és Sigér Dávid is a csapattal tartott Torinóba – a helysíznről számolt be az MTI.

Előbbi hétvégén a Budapest Honvéd ellen 1-0-ra megnyert bajnokin nem lépett pályára, mivel koronavírusos személlyel érintkezett, így házi karanténban volt, míg utóbbinak gyermeke született.
A Juventusnak több fontos játékosa is van, ezért nem csak Cristiano Ronaldóról kell beszélni, nem szabad egyetlen játékosra összpontosítani, Budapesten is mások szerezték az olasz bajnok góljait” – mondta Rebrov, aki a rivális sérüléshullámát illetően megjegyezte, minden csapatnak vannak problémái, ő is nélkülözött már sérült játékosokat, illetve a válogatott szünetben tíz futballistája is a nemzeti csapatban szerepelt.

Isael többek között azt emelte ki, hogy óriási elismerés a Bajnokok Ligájában szerepelni, kiváltképpen egy olyan kiváló együttes ellen, mint a Juventus.
A futballban minden lehetséges. Ide is azért érkeztünk, hogy nyerjünk, ehhez pedig gólt kell szerezni, ezért továbbra is szeretnénk folytatni ezt a sorozatot” – utalt az MTI érdeklődésére a brazil támadó arra, hogy az FTC eddig mindhárom csoportkörös találkozóján eredményes volt.

Isael úgy vélte, a Juventusnak sok nagyszerű játékosa van, így a sérültek ellenére is kiváló csapatot tud majd pályára küldeni.
Jó állapotban vagyunk” – jelentette ki a sorozatterhelést firtató kérdésre Isael, aki megjegyezte, minden labdarúgó számára nehéz közönség nélkül játszani, mert mindenki tele stadionban szeret futballozni, de hozzátette, ez nem szabad, hogy befolyásolja a teljesítményüket.

A kedden 21 órakor kezdődő zárt kapus összecsapást, amelyen a német Daniel Siebert fújja majd a sípot, az M4 Sport élőben közvetíti.

fotó: fradi.hu