Rebrov: „Türelem, hozzáállás, koncentráció, ezek is fontos tényezők”

A Fradi vezetőedzője szerint agresszív támadó játékot vár a csapatától Európa-liga selejtezőjének utolsó fordulójában a litván FK Suduva ellen.

A szerdai napon Sigér Dávid és a csapat vezetőedzője, Szerhij Rebrov nyilatkozott a csütörtöki Európa-Liga selejtező playoff visszavágó előtti sajtótájékoztatón.

Szerhij Rebrovnak minden találkozó fontos, a csütörtöki összecsapás még különlegesebb lesz mindenkinek.

Számomra minden mérkőzés fontos, persze a holnapi különleges találkozó a klubnak, a játékosoknak és a szurkolóknak is, akik régóta várnak erre. A csapat ennek megfelelő hozzáállással fog felmenni a pályára, így mondhatjuk, hogy ez tényleg egy kiemelt találkozó lesz.

A felcsúti bajnoki találkozóval kapcsolatban az ukrán szakember nem volt elégedett az eredménnyel és a teljesítménnyel.

A vasárnapi bajnokival természetesen senki sem volt elégedett, nem csak az eredményt tekintve, hanem a teljesítményt is látva. A második félidő nagyon gyenge volt. Remélem, hogy ez egy olyan jelet, impulzust adott a játékosoknak, hogy feltették maguknak a kérdést, miért történt ez és mindenki változtatott is fejben azon, amin kell.

Biztos vagyok benne, hogy a Süduva ugyanazt mutatja majd, mind az első mérkőzésen, megmutattuk a játékosoknak, hogy ott miben és hol hibáztunk, próbáltunk ezeken javítani. Nem hiszem, hogy az ellenfelünk változtatni fog, az elmúlt években ugyanezt mutatták mindig, és nagyon jól csinálják ezt, ez látható az eredményeikből, tudják, hogyan tudnak eredményt elérni. Türelmesnek és koncentráltabbnak kell lennünk, még többet kell mutatnunk támadásban.

A csütörtöki összecsapás egyik legfontosabb kulcspontja lehet a motiváció – válaszolt a Sportmenü kérdése az ukrán szakember.

„Hogy mi lesz a kulcs holnap? Talán a motiváció. Talán telt ház előtt lépünk pályára egy olyan mérkőzésen, amelyre régóta várnak a játékosok. Kell ennél több? Türelem, hozzáállás, koncentráció, ezek is fontos tényezők.”

Az ukrán szakember is nagyon várja már a csütörtöki összecsapást,

„Hogy ideges vagyok-e? Nem mondanám, ahogy a játékosok, úgy én is nagyon várom a holnapi mérkőzést, hogy végre ott legyünk a pályán. Ha valamiért aggódom, az esetleg az, hogy valamilyen fontos információt elfelejtettem-e véletlenül átadni a csapatnak, ami segíthetné őket még egy kicsit a pályán.”

Kérdéses Mikalai Sihnevich szereplése a Süduva ellen. Rebrov szerint a szerda esti edzésen még több iformációt fognak kapni az állapotáról.

Szignyevics a Kaposvár ellen sérült meg, az elmúlt napokban csatlakozott újra a munkába, ma meglátjuk este, hogy milyen állapotban van, mindenki más készen áll a holnapi feladatra.

Sigér Dávid: „Nagyon felbosszantott a felcsúti bajnoki, ahogy látom, a csapat összes tagját is. Úgy gondolom, hogy lett bennünk egy egészséges dac, hogy többre vagyunk képesek, lehet ez volt egy olyan nagy intő jel, amitől mindenki elgondolkozik azon, hogy mi az, amire még jobban kell figyelni és minden egyes feladatot minél jobban megoldani, holnap csak úgy sikerülhet a győzelem, hogy mindenre teljesen odakoncentrálunk. A magyar válogatottba való meghívás örömeit még nem tudtam megélni, azt viszont elmondhatom, hogy amióta a Ferencvároshoz kerültem, célom volt. Érzem, hogy mekkora nyomás van rajtunk, de most egyelőre elég egy helyre koncentrálnom, ami a holnapi találkozó, utána pedig még lesz egy bajnoki mérkőzésünk is vasárnap. A felkészülés úgy jött össze nekem, hogy nem sikerült végigjátszanom a mérkőzéseket, volt, hogy kisebb sérülés miatt, az én játékstílusomhoz kell a jó erőnlét, amit el is várok magamtól, minél több meccset játszok végig, annál jobb formában leszek és egyre jobban fogok tudni segíteni is.

Kiélezett mérkőzésre számít a Suduva trénere

Kiélezett mérkőzésre számít a Ferencváros ellen az Európa-liga selejtezőjének csütörtöki visszavágóján Vlagyimir Cseburin, a Suduva labdarúgócsapatának vezetőedzője – számolt be szerdán este az MTI.

Az első meccs gól nélküli döntetlennel zárult, így se győztese, se vesztese nem volt. Mindkét fél kielemezhette az ellenfelét, ennek fényében kiélezett küzdelemre számítok” – mondta a kazah tréner, aki biztos benne, hogy mindkét együttes legjobbját nyújtja majd tekintve, hogy a tét a csoportkörbe jutás. – „Jó mérkőzés lesz, a játékosok tudásuk száz százalékát adják majd„.

Arra a felvetésre, hogy ugyanúgy elsősorban kontrajátékra rendezkednek-e be, mint az első találkozón, Cseburin úgy válaszolt, hogy a Ferencváros sem bizonyult hatékonyabbnak támadásban, mint saját csapata.
Hiszek a csapatomban, megfelelően felkészültünk, megvan a válaszunk a Ferencváros játékára” – jelentette ki a kapus, Ivan Kardum, aki elárulta: az esetleges büntetőkre is felkészültek.

A horvát kapus azt mondta, látta a Ferencváros mindkét mérkőzését a Dinamo Zagreb ellen a Bajnokok Ligája-selejtezőben, így nem volt szüksége arra, hogy felhívja honfitársait jó tanácsért. Hozzátette: azt már akkor megállapította, hogy a magyar csapat minőségi együttes.

A Ferencváros-FK Suduva párharc visszavágója csütörtökön 20 órakor kezdődik a Groupama Arénában, a továbbjutó a második számú európai kupasorozat csoportkörében folytathatja nemzetközi szereplését. Ez a bravúr 15 éve sikerült legutóbb a Ferencvárosnak.

A mérkőzést az M4 Sport és a Kossuth Rádió is élőben közvetíti.

fotó: Sportmenü / Kárpáti Balázs