Rekordnevezések a vívó-vb-n

A résztvevő országok, illetve a férfi párbajtőrben indulók számát tekintve rekordot dönt a két hét múlva kezdődő lipcsei vívó-világbajnokság.

A nevezetési határidő lejártával eldőlt, hogy az év sportági fő versenyén 119 ország 875 vívója indul. A hazai szövetség honlapja szerdai összefoglalójában emlékeztet arra, hogy utóbbi szám nem rekord, mivel ennél a 2015-ös moszkvai, olimpiai kvalifikációs vb-n kicsivel többen, 892-en vettek részt, a 119 nemzet viszont abszolút csúcs. Ebben a tekintetben eddig Moszkva 108-cal tartotta a rekordot. Olyan országok sportolói is pástra lépnek majd, mint Brunei, Guinea, Guayana, Málta, Namíbia, Nicaragua, Ruanda, Szamoa, Szíria, Türkmenisztán, Antigua és Barbuda, Barbados, Nepál, Bahrein, Togo, Burkina Faso, Líbia és Sri Lanka.

Ugyancsak rekord a férfi párbajtőrben indulók létszáma, mind egyéniben – 228 vívó -, mind csapatban – 41 válogatott. Nagy a mezőny férfi tőrben és kardban is, így azért nem született “összindulói” csúcs, mert Moszkvához képest mindhárom női fegyvernemben csökkent a létszám. A legkisebb – de így is nagyon erős mezőny – női tőrben lesz, amelyben egyedüliként száz alatti létszám jön majd össze (93 nevező).

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?