Remek hétvégét zártak női csapataink a nemzetközi porondon

Taroltak csapataink a kézilabda kupákban. Biztató kiinduló helyzetben a Fradi és az Érd, míg a Győr már a negyeddöntős ellenfelét várja.

Azt hiszem, hogy bármelyik kézilabda barát előre kiegyezett volna a hétvége eredményeivel. Nem sokan fogadtak volna arra, hogy a legkisebb arányú magyar győzelem is minimum hatgólosra sikeredik. Talán az Érd tűnt ilyen szempontból a „gyenge láncszemnek”, de talán jobban hangzik, ha inkább az ellenfele erejétől és a dán bajnokságban mutatott remek teljesítményétől féltettük az érdieket. Az igaz, hogy a dán liga már nem a régi fényében tündököl, de azért mindenképpen megsüvegelendő a Team Esbjerg produkciója, akik vezetik hazájuk bajnokságát többek között megelőzve a tavalyi BL Final Four résztvevő FC Midtjylland együttesét és a háromszoros BL győztes Viborg HK- t. A KEK elődöntőben körvonalazódik egy újabb magyar-dán párharc, hiszen a Fradi mellett az FC Midtjylland – esküszöm, hogy ma már többet nem írom le a nevét! – is nagyarányú győzelemmel nyitott, ráadásul idegenben. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

Szigorúan kronológiai sorrendben haladva kezdjük a Fradival. A mérkőzés előtt is mindenképpen a zöld-fehérek számítottak a párharc esélyeseinek a német HSG Blomberg-Lippe ellenében, de Nerea Pena hiányzása (kisebb égési sérülés miatt) és Soós Viktória térdproblémája kisebb óvatosságra intett. Úgy tűnt, hogy a 16 éves Háfra Noémit is a mélyvízbe dobja Elek Gábor edző. Végül Soós Viktória térdgépbe préselt lába jól bírta a terhelést, így a fiatal tehetségnek kevesebb idő jutott. Olyankor bátran és lendületesen szervezte a támadásokat, többször is igyekezett betörni, érződött, hogy nagyon szeretne gólt-gólokat lőni, ami végül nem sikerült, de mindenképpen érdemes lesz rá figyelni a későbbiekben. A mérkőzés nagy részében külön őrzőt állítottak Tomorira, amivel a németek teret engedélyeztek Szucsánszki és Soós Viktória betöréseinek. Mindkét lánynak elévülhetetlen érdemei vannak a kilencgólos győzelem kivívásában: Szucsánszki meg sem állt 11 gólig, míg a második félidőben történt kisebb hullámvölgyből Soós Viktória vezetésével kecmeregtek ki a lányok. A 34-25-re végződő találkozó nem igazán ígér komolyabb izgalmakat a visszavágóra. Főleg, ha védekezésben is többet ütközünk a német átlövőkkel, akkor a németországi visszavágón aligha képzelhető el, hogy a mostani meglepetésember, Gisa Klaunig ismét 11-szer tüzeljen eredményesen.

Azt hiszem, hogy mindenki számára az Érd szolgáltatta a kellemes meglepetést. Nagyszerű játékkal szereztek komoly előnyt az esélyesebbnek tartott Esbjerg ellen, főleg a második félidőben mutatott remek védekezésnek köszönhetően. A fordulás után 22 perc alatt mindössze 3 gólt kapott az Érd, megágyazva így a magabiztos sikernek. A védelem hatékonysága mellett Janurik Kinga is elképesztő formát mutatott a kapuban. Sajnos két érdi játékos is megsérült. A francia Mariama Signaté egy ütközés után sántikált le a pályáról. Nála is rosszabbul járt Szara Vukcsevics, a montenegrói beállós, aki miután a combjához kapott csak hordágyon tudta elhagyni a játékteret.

Remélhetőleg az Érd profitál az elmúlt évek kupa tapasztalataiból és harmadszorra sikerül valamennyit megőrizni tetemes előnyéből. Az elmúlt években kétszer is csak idegenben szerzett kevesebb góllal bukták el a párharcokat. A 2012-2013-as szezonban az EHF kupában a francia Metz ellenében, tavaly pedig a KEK nyolcaddöntőjében 32-23-as siker után kaptak ki idegenben 31-22-re a német Buxtehude csapatától. Szóval a 8 gólos előny ellenére is izgalmas visszavágóra van kilátás!

Egészen más helyzetben van a Győri Audi ETO KC. Ők a BL középdöntőjének utolsó két fordulóját ( már az is eldőlt, hogy a 2. helyen jutnak tovább) már a szezon további párharcainak felkészülésére használják. Remélhetőleg további sérülések nem nehezítik Ambros Martin edző dolgát, aki március végére, amikor az igazán éles meccsek jönnek, szeretné csúcsformába hozni játékosait. A Nagybánya elleni mérkőzésen jóval elégedettebb volt, mint az elmúlt hetekben. Talán nem is az eredmény miatt, hanem inkább azért, mert kezdi viszontlátni a pályán a begyakorolt taktikai elemeket. Természetesen a Larviktól elszenvedett vereségek után, azért jót tett a lelkeknek a hatgólos győzelem.

A negyeddöntőben a másik középdöntős csoport harmadikjával játszik a Győr. Az ellenfél kilétére több variáció is létezik, de valószínűleg a Vardar Szkopje lesz a befutó. Habár, ezt csak halkan jegyezném meg, nem tartom kizártnak, hogy a Vardar inkább elkerülné a címvédőt, így a csoportelső Larvikkal kerülne szembe. Ebben az esetben nem feltétlenül szeretne nyerni hazai pályán az utolsó fordulóban az orosz Dinamo ellen.

Eredmények:

FTC-Rail Cargo Hungária – HSG Blomberg-Lippe (német) 34-25 (18-11)

Érd – Team Esbjerg (dán) 28-20 (14-13)

Győri Audi ETO KC – HCM Baia Mare (román) 29-23 (12-10)

fotó: Lendvai Róbert / lendvaifoto.com