Remek játékkal, kilencgólos Fradi előny az Európa-ligában

A Ferencváros 36-27-re nyert a román CS Minaur Baia Mare otthonában a férfi kézilabda Európa-liga selejtezőjének első fordulójában, a párharc szombati, első mérkőzésén.

A Ferencváros legutóbb 2009 novemberében játszott nemzetközi tétmérkőzést, amikor a KEK-ben kettős vereséggel búcsúzott a szlovén Cimos Koperrel szemben. Az NB I-ben legutóbb negyedik helyezett FTC keretéből ezúttal Bohács Sándor és Török Ádám hiányzott. Jól kezdtek a vendégek, akik a 12. percben vezettek először két góllal. Ezt követően a román együttes egy 5-1-es sorozattal használta ki, hogy ellenfele játéka némiképp kapkodóvá vált.

A hazaiak a várakozásoknak megfelelően keményen védekeztek és előnyben részesítették a gyors támadásokat, ráadásul kapusuk, Anton Tyerekov remekül védett. Borbély Ádám is bravúrosan teljesített az FTC hálója előtt, erre alapozva csapata a hajrában – 13 perc után – ismét vezetett, a szünetben 14-15 volt az állás – számolt be szombaton az MTI.

A második félidőt is remekül kezdte a magyar csapat, 22-17-re elhúzott, erre reagálva a román bajnoki ezüstérmes Nagybánya támadásban kapusa lecserélésével létszámfölényt teremtett. Védekezésben szinte tökéletes volt a Ferencváros, ezt kihasználva Borbély továbbra is remekelt, míg a túloldalon visszaesett a védési hatékonyság. A hazaiak a hajrában is igyekeztek csökkenteni a különbséget, ezt az FTC gyors ellenakciókkal használta ki, és nagy meglepetésre kilenc góllal győzött.

Kovacsics Péter nyolc, Nagy Bence hét, a hazaiaknál Anderson Da Silva Mollino hat gólt lőtt. Borbély Ádám 43 lövésből 16-ot hárított.

A Magyar Kupa-ezüstérmes Fejér-B.Á.L. Veszprém a selejtező második körében kapcsolódik be a küzdelmekbe. A bajnoki bronzérmes Balatonfürednek nem kell selejtezőt játszania, a csoportkörben kezdi meg szereplését.

A visszavágót jövő vasárnap rendezik. Az FTC-nek összesen két sikeres párharcra van szüksége a főtáblára jutáshoz.

Eredmény, selejtező, 1. forduló, első mérkőzés:
CS Minaur Baia Mare (román)-Ferencvárosi TC 27-36 (14-15)
Nagybánya, 1250 néző. V: Madsen, Mortensen (dánok)

CS Minaur Baia Mare: Terekhov – Cip 1, MOLINO 6, Nagy R., Fotache 1, Vujovics 2, Kotrc 2
Csere: Buzogány (kapus), Cabut 3, Vujics 4, Ratkovics 4, Bugulet 1, Bera 2, Manescu 1, Teka
Vezetőedző: Daniel Popovici

FTC: BORBÉLY Á. – Bujdosó 2 (1), Ónodi-Jánoskúti 3, Bognár A. 3, Debreczeni 3, NAGY B. 7, KOVACSICS 7
Csere: Mikita 2, Fűzi 3, Lékai, Prainer 1, Balogh Zs. 1, Imre 3, Pordán 1, Csörgő
Vezetőedző: Pásztor István

lövések/gólok: 45/27, illetve 47/36
gólok hétméteresből: 2/0, illetve 2/1
kiállítások: 0, illetve 8 perc

 

fotók: fradi,hu