Rendezik az olimpikonok járadékát

A sporttörvény módosításával rendezni szeretnék az olimpikonok járadékának szabályait – ismertette a javaslatot Tapolczai Gergely (Fidesz).

Hangsúlyozta, hogy az olimpiai bajnoki járadék intézménye 1997 óta létezik, habár azon többször változtattak, így már nemcsak az aranyérmesekre, hanem az ezüst- és bronzérmesekre, edzőkre is vonatkozik. A sportesemények köre is bővült a paralimpiával és siketlimpiával is, miközben bevezették az olimpiai járadékra való érdemtelenség intézményét is – mutatott rá.

Jelenleg mintegy 900 ember kap olimpiai járadékot – jelezte a képviselő. A legutóbbi módosítást 2011-ben hajtották végre, akkor szigorodtak a jogosultság sportszakmai feltételei – emelte ki. Azok a sportolók válhattak jogosulttá, akik vagy kvalifikációs rendszerű sportágakban szereztek érmet, vagy pedig versenyükön legalább nyolc nemzet indult. A szabályozás a 2012. január 1-je utáni eljárásokra vonatkozik, így azok, akik 2012 előtt szereztek érmet és még akkor beadták a kérelmet, a korábbi feltételek alapján megkapták a járadékot. Voltak viszont olyan sportolók, akár ugyanabból a csapatból is, akik, például életkoruk miatt csak 2012 januárja után nyújtották be a kérelmüket, és ekkor már nem feleltek meg az új feltételeknek – ismertette a problémát.

A javaslat arra irányul, hogy a módosított feltételrendszer csak a 2012. január 1-je után rendezett olimpiákra legyen érvényes – közölte. A módosítás nem érint sok sportolót, de rendezi azoknak a problémáját, akik hátrányos helyzetbe kerültek – összegzett.

Kormány: a kimagasló teljesítményt el kell ismerni

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár azt mondta, hogy az olimpiákon legendává váló sportolók ösztönzővé válnak a társadalom, illetve az ország sportélete számára. A járadék fő célja a kimagasló eredményt elérő sportolók teljesítményének elismerése – tette hozzá.
A járadék adómentes juttatás, a szabályait a bevezetése óta eltelt húsz évben többször is módosították – közölte az indítványt támogató államtitkár.

Fidesz: a feltételek méltányos alkalmazásáról szól a javaslat

Simon Róbert Balázs, a Fidesz vezérszónoka hangsúlyozta, hogy nemcsak a járadékra jogosultak köre bővült, de azoké a sporteseményeké is, amelyek alapján azt el lehet nyerni.
Az indítvány kizárólag a feltételek méltányos alkalmazására tesz javaslatot, a Fidesz frakciója támogatni fogja – összegzett.

MSZP: egyesíteni kell az eredmények megítélését!

Gúr Nándor (MSZP) is elismerésre méltónak nevezte a kimagasló sporteredményeket. A képviselő azt is helyesnek tartotta, hogy az elmúlt húsz évben bővült a jogosultak köre.
Nem szabad, hogy az olimpiai és a paralimpiai eredmények megítélése elváljon egymástól – folytatta. Méltatlan, hogy egyes sportolók díjazása eltér egymástól, ezért ennek a gyakorlatán is változtatni kell – szögezte le.

Jobbik: egy figyelmetlenség korrekciójáról van szó

Dúró Dóra (Jobbik) szintén a támogatásáról biztosította a javaslatot, amellyel – szavai szerint – egy korábbi szabályozási hibát vagy figyelmetlenséget korrigálnak.

Ezt követően Lezsák Sándor levezető elnök lezárta az általános vitát.

(MTI)

MTI Fotó: Balogh Zoltán