Rendhagyó kihívás vár az Arnold Classicra készülő Bordás Dorinára

Új szakágban, bothúzásban bizonyíthat a jászberényi strongwoman, Bordás Dorina.

A sportolónő, aki tavaly erőemelésben és kamionhúzásban is szép sikereket ért el is bekerült a Prémium Média & Sport Management Columbusba készülő csapatába, ahol a tervek szerint a mínusz 70 kilogrammos kategóriában szerepel majd. Mindez pedig egyéb kihívásokat is rejteget számára…

„Botka István, a Prémium sportmenedzsere múlt év végén vetette fel, gondoljam át, érdekelne-e egy ilyen lehetőség. Nekem pedig nem kellett gondolkodási idő. Az Arnold Classic az erősportok legnagyobb seregszemléje, óriási lehetőség, hogy én is részt vehetek rajta.”

– mondta a Prémium Médiának Bordás Dorina.

A 23 esztendős versenyző egy számára viszonylag új, ugyanakkor a kamionhúzástól és az erőemeléstől nem túl távolálló szakágban, bothúzásban képviseli majd hazánkat.

„Kétezer-húszban már próbálkoztam a sportággal, de aztán annyi lehetőség nyílt szerencsére, hogy az erőemelés és a strongwoman-versenyek teljesen le is kötötték az időmet. Most az ország legjobb bothúzóedzőjével, Deli Tamással vetettem magamat újra munkába, és meg kell hagyni, az első egy-két edzésen még furcsán éreztem magam. Viszont Tamásék mindent elkövetnek, hogy növeljék az önbizalmam és a lehető legjobban felkészítsenek. Ő lesz a másik magyar versenyző bothúzásban, így tényleg tudom, hogy jó kezekben vagyok.”

Nem mintha a technika kitanulása ne lenne komoly kihívás két hónap alatt, Dorinának a nevezés szempontjából is fontos döntést, ezzel együtt pedig komoly áldozatot kellett hoznia.

„Idehaza általában a 75 kilogramm a választóvonal, a felett és az alatt külön kategóriában szoktunk versenyezni. Az Arnold Classic kiírása szerint viszont bothúzásban 70 kilogrammnál van ez a határvonal. Ősszel tudatosan próbáltam leadni, és ilyen fitt talán még soha nem is voltam pályafutásom alatt, de a versenysúlyom így is 71 kilogrammnál volt  Elkezdtem egy héthetes diétát, de egyelőre még nem látom magam előtt, ahogy a mérlegre állva hatossal kezdődik a mutatott szám. Pedig nem kell külön magyarázni, mennyivel előnyösebb lenne az alacsonyabb súlycsoportban, a felső határhoz közeli súllyal versenyezni, mint eggyel feljebb, a mezőny egyik, ha nem legkisebb indulójaként.”

– mesélte az extra kihívásról.

Dorina szerint bárhogy is alakuljon a verseny, hasznos tapasztalatokra, nem mellékesen sportpályafutását meghatározó életre szóló élményekkel gazdagodik majd az Ohio állambeli Columbusban.

„Az ismert okokból az oroszok, akik a sportág őshazáját is adják, nem vehetnek majd részt a versenyen, de a korábbi évek versenyeit elnézve így is nagyon erős mezőnyre számítok. Szeretném kihozni magamból a maximumot”

– tette hozzá Prémium Média & Sport Management támogatottja.

Az Egyesült Államokba készülő magyar csapat tagja a mádi erősember, Juhász Péter is. A többszörös magyar bajnok sportoló „civil” szakmájának megfelelően a világ legerősebb tűzoltói közt méretteti meg magát a március első hétvégéjén sorra kerülő, több mint tízezer nehézatlétát felvonultató seregszemlén.

fotó: Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.