Risztov új kihívása

Olimpiai bajnoktársainak is köszönheti Risztov Éva, hogy az úszószövetség elnökségi tagja lett

Risztov Éva egy kezén nem tudja összeszámolni, hogy hány olimpiai bajnoktársa bíztatására mérettette meg magát a Magyar Úszó Szövetség elmúlt vasárnapi tisztújító közgyűlésén, ahol a szavazásra jogosultak bizalmából a 15 tagú elnökség tagja lett. A sikersportág megújult vezető testületében rajta kívül az elnöki tisztségében megerősített dr. Wladár Sándor, valamint Gyurta Dániel és Rózsa Róbert is olimpiai aranyéremmel büszkélkedhet, míg dr. Verrasztó Zoltán ezüsttel – írta az SzPress Hírszolgálat. A londoni nyári játékok 10 kilométeres nyíltvízi versenyének győztese, mint a MUSZ Olimpiai Bajnokok Testületének vezetője eddig is lelkes és eredményes munkát végzett, mostani megbízatása viszont már felelősséggel is jár, így új kihívást jelent a 35 esztendős Risztov számára.

Már arra is büszke voltam, hogy a nevem felkerült az elnökségi tagságra pályázók listájára, megválasztásomat pedig eddigi sportsikereim és a munkám nagy elismerésének tekintem – hangsúlyozta az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó olimpiai bajnoknő, aki három évvel ezelőtt tett pont a sportpályafutására. – Minden tudásomat és tapasztalatomat latba vetve szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy ennek a pokolian nehéz és kiszámíthatatlan évnek a végén ne azért kelljen keseregnünk, hogy hány versenyző és edző távolodott el a sportágunktól, hanem annak örvendezni, hogy a sorok nem ritkultak meg. Venni kell a fáradságot, ahogy azt Kovács Ági olimpiai bajnoktársam már sokszor megtette, elmenni a Budapesthez közeli és a távol eső műhelyeinkbe is, felkeresni a jövő ifjú bajnokait és a mestereiket, bíztatni és lelkesíteni őket. Nekik, a hadtápunk reménységeinek nagyon sokat számít, hogy kik, mennyire hiteles emberek szólnak hozzájuk, miként ismertetik meg őket a sikereik titkával, őszintén beszámolva arról is, hogy az út nem mindig tükörsima, sőt, olykor még keservesen nehéz is.

Risztov Éva szerint erős üzenete van annak, hogy a közelmúlt nagy bajnokai közül egyre többen vállalnak szerepet a magyar úszósportban, többek között azért is, mert a világjárvány ellenszelében, vagy inkább tomboló viharában össze kell kapaszkodni, egység és összetartás nélkül a magyar sport eddig sziklaszilárd hídfőállása repedezni kezdhet.

Ez a hét számomra még a dicsőség jóleső ízlelgetéséről szól, aztán várom a feladatokat, amelyeket legjobb tudásom szerint szeretnék megoldani. Ahogy azt úszóként is tettem, sok jót és nem kevés rosszat is megélve” – mondta befejezésül a Magyar Úszó Szövetség újonnan megválasztott tagja,

Szalay Péter (SzPress Sporthírszolgálat)