Siker a vízen és a parton

Több mint 88 százalékos befutási aránnyal zárult az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj szombaton, azaz átlagosan 10 indulóból 9 befutott a 48 órás limitidőn belül a balatonfüredi célba, ami rekordközeli eredményt jelent a verseny történetében. A győztes Raiffeisen Fifty-Fifty magyar fejlesztésű kétárbócos katamarán pedig megdöntötte az időrekordot – közölte az Európa legrégebbi és leghosszabb távú tókerülő versenyét rendező Magyar Vitorlás Szövetség.

Összesen 516 hajó nevezett be a július 14-én csütörtök reggel Balatonfüredről induló, majd július 16-án szombaton reggel véget érő 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra – számoltak be a szervezők.

A végeredmény szerint az induló hajók csaknem 90 százaléka ért be a szombati limitidő lejártáig, ami kiemelkedő arány és a Kékszalag-történelem egyik legjobbja. Ez az eredmény köszönhető a kedvező szélnek, amely főszerepet játszott abban, hogy az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon új időrekord született. A Józsa Márton kormányozta – a nemzetközi vitorlázásban is világhírű kápolnásnyéki Pauger Carbon cégnél készült – kétárbócos katamarán 7 óra 13 perc 21 másodperc alatt teljesítette a légvonalban több mint 150 kilométeres Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred távolságot. Ezzel a győztes katamarán a 2014-ben felállított saját – 36 másodperccel hosszabb – rekordját adta át a múltnak. A második helyen a Virág Flóra vezette Team Kaáli végzett, a harmadik helyet pedig dr. Kaiser Kristóf irányításával a Prospex-Delta szerezte meg.

Az egytestű hajók közül a Raffica érte el a legjobb eredményt Király Zsolt kormányzásával. A gyorsaság, a természetközeliség mellett az elszántságról is szól minden Kékszalag, hiszen vannak alacsonyabb sebességű hajók, amelyek 24-48 óra vitorlázás után futnak be a balatonfüredi célba. Az idei versenyen az Erdélyi Dániel kormányozta Prevento csapata futott be limitidőn belül a balatonfüredi célba, mintegy 44 óra vitorlázás után szombat hajnalban nem sokkal 5 óra előtt.

Sok szempontból kivételes volt az idei verseny. Szerencsére fordult a kocka az elmúlt évek gyenge szeles időjárásához képest, idén kedvező volt a szél, ennek köszönhető az új időrekord és a magas befutási arány, éppen ezért minden résztvevőnek jár a gratuláció

– értékelte a versenyt Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára, aki azt is hozzátette, az idei versenyen kiderült, hogy a biztonsági háttér jól működik. Sajnos két hajó is balesetet szenvedett, de azonnal megkezdődött az érintett vitorlázók mentése, szerencsére senki sem sérült meg. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata az életmentés után a hajókat is biztonságba helyezte.

Holczhauser András főtitkár beszélt arról is, hogy idén kiemelt szerepet kapott a fenntarthatóság, emellett hosszabb távú céljaink elérését, a vitorlázás és a Balaton népszerűsítését is sikerült megalapozni. „Több mint egy hétig tartó, vízi és parti programokat felvonultató fesztivált rendeztünk balatonfüredi központtal. A fő cél az volt, hogy azok is közelebb kerülhessenek a Balatonhoz, a vitorlázáshoz, a természethez, akiknek eddig nem volt módja erre. A Kékszalag előtti szombaton a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj – 25. Izsák Szabolcs Emlékversennyel indult a júliusi programsorozat, és a korábbi évekhez képest teljesen új formában, a part közelében, az érdeklődők számára látótávolságba került a gyerekek Kékszalagja, a 15. Kékpántlika EGIS Nagydíj.

A jövőben még erőteljesebben jelenhet meg a Kékszalag és a vitorlázás a balatoni turizmus és vendéglátás mindennapjaiban. Idén nyáron ugyanis átadták a balatonfüredi Anna sétányt, és a Balaton legújabb kikötőjét, a Kékszalag Portot, amely a Magyar Vitorlás Szövetség, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és Balatonfüred városa közös beruházásában valósult meg. Az új kikötő azonban nemcsak egy szimpla „hajóparkoló”, hanem egy komplex vízisportközpont, amely mindenkinek lehetőséget ad arra, hogy az ott elérhető sporteszközöknek köszönhetően bekapcsolódjon a vízi életbe. Emellett a Kékszalag Port rendelkezik a környék kikötői közül a legtöbb vendéghajóhellyel, így a balatoni túravitorlázók számára fontos megállópontot jelent majd a jövőben. A főtitkár kiemelte, hogy a szövetség – ahogy eddig is – a Kékszalag-brandben rejlő erő, és az évtizedes hagyományok kihasználásával szeretné még népszerűbbé tenni nemcsak a balatoni, hanem a többi magyarországi tavon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő vitorláséletet, ezzel növelve az évente rendszeresen vitorlázó magyarok 30 ezres táborát.

Fotók :Sportmenü