Sikeres edzés apróbb nehézségek után Montrealban a magyar tornász-válogatott

Már túl van az első edzésen Montreálban az október 2-án kezdődő torna világbajnokságon szereplő Kardos Botond, Boncsér Krisztián, Kállai Zoltán, Selmeczi Bánk, Dudás Norbert és Vecsernyés Dávid összeállítású férfi, továbbá a Kovács Zsófia, Dévai Boglárka, Al-Salty Dália és Tömböl Boglárka alkotta női válogatott.

A Magyar Torna Szövetség csütörtök esti közléséből kiderült, hogy Altorjai Sándor csapatvezető tájékoztatása szerint a magyar csapat szerencsésen megérkezett Montreálba, jóllehet a repülőtérről a szállodába való eljutás nem volt zökkenőmentes. Egyrészt szervezők nem küldtek megfelelő méretű buszt, másrészt több mint 4 órába telt, mire a válogatott a szállodába jutott. Így az akkreditálásra is csak csütörtökön reggel kerülhetett sor. További nehézséget jelentett még az étkezések időpontja, ezt sem állapították meg megfelelően a rendezők, de mivel több delegáció is felszólalt, így változtattak az időpontokon.

Altorjai Sándor, csapatvezető: A terem és szerek rendben vannak, már túl van a csapat az első edzésen. Az elején akadt néhány gond, a rendezők nem brilliroztak a szállítást tekintve, kicsi buszokban tömörödtünk a repülőtérről, többen a bőröndökön ültek. Az étkezések időpontját se állapították meg jól, de mi is beszéltünk a FIG (Nemzetközi Torna Szövetség) képviselőivel, és már megváltoztatták az időket. A hotelt jól választottuk ki, mindössze 10 perc sétára van a tornacsarnoktól. 

Vélemény, hozzászólás?